„1%
A lényeg

Az ellenzék egészségügyi minisztériumot hozna létre és eltörölné a szolgálati jogviszonyt

29/12/2021 13:55

| Szerző: Klubrádió

Bemutatta egészségügyi programját az ellenzék: kormányváltás esetén Márki-Zay vezetésével eltörölnék az egészségügyi dolgozók szolgálati jogviszonyát, önálló egészségügyi minisztériumot állítanának fel, és szabadnapot adnának szűrővizsgálatokhoz – hangzott el a szerdai sajtótájékoztatón, ahol Komáromi Zoltán, Lukács László György és Havasi Gábor szólalt fel.

Egészségügyi programja legfontosabb elemeit mutatta be az ellenzéki szövetség szerdán. Komáromi Zoltán háziorvos, a DK egészségpolitikusa kezdett, ismertetve a „kórképet”.

Szerinte „a Fidesz-kormány az eszement központosítással, az önkormányzatok és az egészségügyi intézmények kivéreztetésével, a prevenció és a járványügy lebecsülésével soha nem látott mélypontra süllyesztette az egészségügy teljesítőképességét, amely már csak a benne dolgozók tisztessége, áldozatkészsége miatt működik, nem megfeledkezve a betegek mérhetetlen türelméről, ahogy ezt a krízishelyzetet elviselik”. 

Kormányváltás után négy év alatt európai szintre emelnék az egészségügyre fordított állami kiadások arányát. Ez évente 1-1,2 ezer milliárd forint plusz forrást jelent, amit a központi költségvetésben kell kimatekozni.

A szolgálati jogviszony eltörlése, önálló minisztérium

Másodikként Lukács László György szólalt fel, ő is megbocsáthatatlannak nevezte, amit a Fidesz az elmúlt 11 évben az egészségüggyel tett, szavai szerint emberéletekkel fizettünk érte. A járvány harmadik hullámában tarolt az országban a koronavírus – mondta a Jobbik országgyűlési képviselője. Szerinte ez annak köszönhető, hogy a kormány és Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter nem végezte el a munkáját, és nem sikerült felkészíteni az egészségügyi intézményeket a védekezésre.

Azt ígérte, kormányváltás esetén Márki-Zay Péter vezetésével eltörölnék az egészségügyi dolgozók szolgálati jogviszonyát, és visszaadnák az orvosoknak és egészségügyi dolgozóknak „azt a szabadságát, ami megvolt korábban”. A béremelés mindemellett megmarad, sőt, azt ígérte, még növelni is fogják, a szakdolgozók bérét külön is kiemelte.

Önálló egészségügyi minisztériumot állítanának fel, amely Lukács szerint önmagában képes lesz, hogy javítsa az egészségügy mutatóit.

Államilag fizetett szabadnapok szűrővizsgálatokra

Őt követte Havasi Gábor, a Fővárosi Önkormányzat egészségügyi tanácsnoka, aki azt mondta: „mindannyiunknak van legalább egy ismerőse, hozzátartozója, aki a Fidesz-kormány évtizedes tétlensége és a káoszos járványkezelése miatt hónapokat vár egy szakorovosi vizsgálatra, egyes műtétekre akár éveket is”. A Momentum szakpolitikusa arról beszélt, hogy a tb fizetése mellett is egyre többet költenek a magyarok arra, hogy a magánegészségügyben jussanak időben megfelelő ellátáshoz.

Az ellenzék célja tehát az is, hogy ne kelljen magánegészségügybe menni az európai szintű ellátásért. A hatékonyság növelésével és jobb szervezettséggel jelentősen csökkentenék a kórházi várólistákat, és megelőzéssel, korai felismeréssel javítanák a daganatos betegek gyógyulási esélyeit.

Ehhez kapcsolódóan elmondta: kibővítenék a szervezett szűrővizsgálatok rendszerét, hogy minél többen el tudjanak menni időben a megfelelő szűrésekre. A szűrésekhez pedig államilag fizetett szabadnapokat biztosítanának.

Jelezte, elkötelezettek az Egészséges Budapest Program folytatása mellett is, amely jövő évi állami támogatását a kormány karácsony előtt visszavonta.

A teljes sajtótájékoztatót itt nézhetik meg:

(via telex, kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán)