„Köszönjük
A lényeg

Aláírásgyűjtést indít a DK, Novák lemondását követelik

6/02/2024 09:01

| Szerző: Klubrádió

A párt online petíciója szerint Novák Katalin méltatlanná vált az államfői tisztség betöltésére, miután elnöki kegyelmet adott egy elítélt bűnözőnek.

"Aláírásgyűjtést indítottunk, mert a pedofilsimogató Novák Katalin köztársasági elnök lemondását követeljük" – közölte kedden a Demokratikus Koalíció.

Kálmán Olga, a párt frakciószóvivője azt írta, az online petíció szerint Novák Katalin méltatlanná vált az államfői tisztség betöltésére, miután elnöki kegyelmet adott egy elítélt bűnözőnek, aki pedofil bűncselekmények eltussolásában segédkezett – írja a 24.hu.

A párt azután hirdette ki a petíciót, hogy ugyanebben az ügyben bejelentette a DK országgyűlési frakciója, megfosztási eljárást kezdeményez a köztársasági elnök ellen.

Ahogy arról korábban a Klubrádió is beszámolt, az LMP kikéri azokat a dokumentációkat, amelyek alapján Novák Katalin köztársasági elnök úgy döntött, kegyelmet ad a bicskei gyerekotthon egykori igazgatóhelyettesének, aki fedezte a pedofil exigazgatót.