ADF: Az ELTE egyelőre nem döntött az MTA-tól elvett négy kutatóközpont sorsáról
24/06/2025 07:28
| Szerző: Klubrádió
Az Akadémia Dolgozók Fóruma értesülései szerint sikerült elérni, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem szenátusa egy később tartandó rendkívüli ülésen szavazzon a négy kutatóközpont elvétele ügyében.
Mint a Facebookon megjelent közleményükben írják: a június 23-án tartott tanácskozáson a szenátus nem döntött a Magyar Tudományos Akadémiától elcsatolt kutatóhálózat felosztása kérdésében. A kérdésről későbbi, rendkívüli ülésen szavaznak majd, de az időpont ismeretlen.
"A jelenleg az MTA tulajdonában álló vagyont illetően nem látszik a megoldás, az ugyanis most a kutatóhálózat használatában van, és a Magyar Tudományos Akadémiát semmi nem kötelezi arra, hogy azt ingyenesen az ELTE rendelkezésére bocsássa. A kutatóhálózat felszámolása olyan új körülmény, amely lehetetlenné teszi az Akadémiai Dolgozók Fóruma által egyébként is vitatott decemberi akadémiai közgyűlési határozat végrehajtását. A bérek és az átalakítás finanszírozás tekintetében is csak ígéretek hangoztak el a szenátusi ülésen" - írják.
Hozzátették, az sem derült ki, hogy milyen jogi keretben valósulna meg az elcsatolás, és milyen kikényszeríthető garanciákat kapnának a kutatók. Beszámolójuk szerint a megállapodás részleteit a rektor nem kívánja megszavaztatni. "A legtöbb szervezeti és jogi kérdés tisztázatlan. A kutatóközpontok nem kapnának arányos képviseletet a szenátusban és a rektor egyszemélyes vezetése alá tartoznának".
"Az ELTE-vel ellentétben a kutatóhálózat már döntött: a dolgozók, az érintett intézetigazgatók és a főigazgatók nagy többséggel elutasították a javaslatot, az érdekvédelmi szervezetek nyílt levélben tiltakoztak. A kutatóhálózat felosztását csak a megkérdőjelezhető legitimitású úgynevezett Irányító Testület néhány, a miniszterelnök által kinevezett tagja támogatta egy olyan botrányos ülésen, ami után három tag le is mondott" - fogalmaz közleményében az Akdémiai Dolgozók Fóruma.
Az üggyel kapcsolatban tegnap a Megbeszljükben Pálinkás József volt MTA-elnököt kérdeztük, aki azt mondta, az utóbbi 7 év szerinte egyértelműen azt mutatja, hogy nem volt világos tervük: a folyamat észszerűtlen állomásokkal tarkított. Szerinte a céljuk az volt, hogy elvegyék az intézményeket az Akadémiától, és átvegyék az irányítást.