"Az egész tudós közösség fogja a fejét, hogy ki az a buta ember, aki az HUN-REN darabolását kitalálta"
23/06/2025 21:42
| Szerző: Klubrádió/Pacsmag Eszter Diána
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
Itt hét év óta tartó hazudozásnak és szerencsétlenkedésnek érkeztünk el egy olyan állomásához, amin az egész tudósközösség fogja a fejét, hogy ki az a buta ember, aki kitalálta ezt most – véli Pálinkás József.
Pálinkás Józsefet, a magyar atomfizikust, egyetemi tanárt, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagját és egykori elnökét kérdeztük Irán atomdúsító tevékenységéről és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) további szétszabdalásáról.
Mi az, mi az atomerőmű és az atombomba között van?
Irán érvelése szerint az urándúsító tevékenysége ez egy békés célú program, céljuk az atomerőmű: nem akarnak atomfegyvereket kifejleszteni.
„A világ nagy része, így én is meg vagyok győződve arról, hogy Irán nem mondott igazat ezzel kapcsolatban.”
Az atomfizikus szerint az atomerőműhöz szükséges üzemanyag előállítása, de a 4%-os urándúsításhoz nem kellenek titkos bunkerek a föld alatt 60 méterrel, ezért szerinte Irán valószínűleg nem mond igazat a szándékaival kapcsolatban. Ezt jelezte a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) is: Irán bizonyos létesítményekbe nem engedte be az ellenőröket.
„Annak, hogy Irán titkosan, a föld alatt 60, 80 vagy 100 méterrel olyan centrifugákat használt, amellyel jóval 5% fölé lehet dúsítani a 235-ös izotópot, az bizony nagyon nagy mértékben azt mutatja, hogy ők másra is használni kívánják ezt.”
Reméli, hogy Irán az Egyesült Államok beavatkozásából megérti, hogy nem szegheti meg azt a nemzetközileg elfogadott szabályt, hogy nem hozhat létre nukleáris fegyvert.
A HUN-REN-botrány: 7 év hazudozás és szerencsétlenkedés eredménye
A Magyar Tudományos Intézettől elvett humántudományokat kutatóintézeteket az Eötvös Loránd Tudományegyetem veszi át, amely sok kérdést vet fel: sokan az intézmények lassú elsorvasztásának célját sejtik a változások mögött.
„Itt hét év óta tartó hazudozásnak és szerencsétlenkedésnek érkeztünk el egy olyan állomásához, amin az egész tudósközösség fogja a fejét, hogy ki az a buta ember, hogy ne használjak H-betűvel kezdődő szavakat, aki kitalálta ezt most (…)”
Az utóbbi 7 év szerinte egyértelműen azt mutatja, hogy nem volt világos tervük: a folyamat észszerűtlen állomásokkal tarkított. Szerinte a céljuk az volt, hogy elvegyék az intézményeket az Akadémiától, és átvegyék az irányítást.
A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. (Ha appon keresztül éri el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a beszélgetések meghallgatásához, kérjük, lépjen át a klubradio.hu-ra.)
2025.06.23., hétfő 16:20
Riporter: Bolgár György
