Az MTA komolyan aggódik a kutatóhálózat feldarabolása miatt
19/06/2025 13:03
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Vikár Anna Flóra
Nem látszik, milyen az innovációt, a kutatást segítő elképzelés indokolná, hogy a társadalomtudományi kutatóintézetek az ELTE-hez kerüljenek. A váratlan ötlet megkérdőjelezi az MTA évek óta tartó tárgyalási folyamatát a kormánnyal, a kutatóhálózat pedig csak úgy tudja ellátni a feladatát, ha egyben marad – erről beszélt a Reggeli gyorsban Oberfrank Ferenc, az MTA stratégiai igazgatója.
Az elmúlt években több hullámban szervezték át az MTA-tól elvett kutatóhálózat működését és lehetett tudni, hogy további átalakítások is terítéken vannak, mégis váratlanul érte az akadémiát, amikor nemrég informálisan, kutatóintézetek vezetőitől értesültek arról, hogy a négy humán- illetve társadalomtudományi kutatóközpontot leválasztanák a jelenleg HUN-REN néven működő hálózatról és ezek az ELTE-hez kerülnének.
A minap a hvg360 írt arról, hogy habár az egyetem közleményéből az derül ki, az ötlettel az ELTE kereste meg a HUN-REN vezetését, az igazából magas kormányzati szinten született meg és mivel az HUN-REN elnöke, Gulyás Balázs nem akarta a nevére venni az öncsonkítást, kitalálták, hogy kezdeményezzen az egyetem.

Az indoklással, hogy a lépés miért és hogyan szolgálja a magyar innovációt és kutatásfejlesztést egyelőre adósak – mondta Oberfrank. Azt lehet tudni, hogy az ELTE hivatalba készülő rektora és kancellárja kezdeményezte a lépést a HUN-REN vezetésénél és ott fogadókészséget találtak, ugyanakkor nagyon meglepő volna, ha az állammal nem történt volna előzetes egyeztetés, hiszen a jogszabályi feltételeket, a forrásokat csak az államtól tudják megkapni – mutatott rá az MTA stratégiai igazgatója.
Az elképzelés hirtelensége is aggasztó. Régóta tárgyalunk a kormánnyal annak érdekében, hogy az Alkotmánybíróságnak és a józan észnek megfelelően kezeljük azt a helyzetet, hogy eltér a vagyonunk használója és a tulajdonosa. Ezt a folyamatot kérdőjelezi meg a váratlan ötlet – mondta Oberfrank.
A stratégiai igazgatóval alulfinanszírozottságról, dolgozói félelmekről, az egyetemi feladatok és a kutatóközpontok összeegyeztethetőségéről is beszélgettünk. Oberfrank úgy véli, óriási feladat ekkora intézmények befogadása, ráadásul az ELTE helyzete is rendezetlen, mivel ott sincs elég pénzügyi forrás.
A teljes interjút meghallgathatják a fenti lejátszóra kattintva.
(Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a beszélgetés meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
2025. június 19., csütörtök 7:45
Riporter: Herskovits Eszter és Selmeci János
