„Klubrádió
A lényeg

A szolgálólány meséje, a nők megalázása – reagálások Pintér új abortuszrendeletére

13/09/2022 13:43

| Szerző: Klubrádió

Módosított az abortusz szabályain Pintér Sándor belügyminiszter: kötelező meghallgatni a szívhangot a terhesség-megszakítás előtt. A Momentum A szolgálólány meséjével reagált, Kálmán Olga (DK) szerint a kiszolgáltatott emberekbe rúg bele a Fidesz-kormány. A párbeszédes Szabó Tímea azt írta: a Fidesz lopakodva tiltja be a terhességmegszakítást. A Patent Egyesület a nők megalázásról ír és demonstrációt is szervez, miközben Dúró Dóra, a szélsőjobboldali Mi Hazánk politikusa "hálás és boldog". Dúró jelezte is, hogy az ő javaslatukat vette át a kormány az új rendeletnél.

Megjelent a Magyar Közlönyben az a belügyminiszteri rendelet, amely a magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény végrehajtásáról szóló korábbit írja át. Pintér Sándor az immár 20 éves rendelet mellékletén módosított, megváltoztatta a terhesség megszakításához szükséges kérőlapot.

A módosítás lényege, hogy az állapotos nőnek a jövőben be kell mutatnia egy olyan szülész-nőgyógyász által kiállított leletet is, amely rögzíti, hogy az állapotos nő számára az egészségügyi szolgáltató a magzati életfunkciók működésére utaló tényezőt (szívhangot) egyértelműen azonosítható módon bemutatta.

"Azzal, hogy az abortuszt szigorítják nem a vágyott és szeretett gyermekek száma fog nőni, hanem az illegális abortuszba belehaló nőké, a meggyilkolt csecsemőké és az elhanyagolt, bántalmazott gyerekeké." – reagált a Momentum A szolgálólány meséje című disztópiából (ahol a nőket szülőgépnek használják) egy képet mellékelve.

Kálmán Olga, a DK országgyűlési képviselője szerint a kiszolgáltatott emberekbe rúg bele a Fidesz-kormány: "A nap, amikor Pintér Sándor egyszer csak rendeletbe foglalja, hogy abortusz előtt a nőnek kötelező meghallgatnia a magzat szívhangját. Van még valami fidesz-ötlet arra, hogyan lehet a kiszolgáltatott emberekbe belerúgni?"

A párbeszédes Szabó Tímea úgy látja, ez a lépés a Fidesz részéről az abortusz tiltásának kezdete lehet: "A Fidesz lopakodva, nőkkel való egyeztetés nélkül tiltja be a terhességmegszakítást. Megint férfiak döntenek egyedül sorsokról. Az abortusz senkinek nem a hobbija. De az, hogy se segítséget ne kapjanak a nők, se a véleményük ne legyen kikérve, barbár, alattomos és gyomorforgató lépés. Pintér Sándor azonnal vonja vissza az intézkedését!" – írta Facebook-oldalán.

Ezzel alapvetően egyetért a DK is, amely magyarázatot kér a kormánytól, miért kezdett „abortuszszigorításba a Fidesz”, illetve mikorra várható a következő szigorítás – ezt az ellenzéki párt egyik elnökségi tagja közölte online sajtótájékoztatóján. Ráczné Földi Judit azt mondta: Pintér Sándor minden előjel és előzetes egyeztetés nélkül, „szélsőjobboldali ihletésű” rendeletben nyúlt hozzá az abortusztörvényhez, minden terhességmegszakításnál kötelezővé téve annak igazolását, hogy az állapotos nőnek megmutatták a magzat szívhangját. A DK elnökségi tagja szerint a döntés arról szól, hogy még egy papírt kelljen beszerezni, és mivel ez időigényes, az abortuszra várók „csússzanak ki” abból az időkorlátból, ameddig még engedélyezett a terhességmegszakítás. Számos országban kezdődött ezzel a szigorítással az a folyamat, amelynek a végén betiltották az abortuszt – mondta.

A kormány évek óta nyirbálja a mostanihoz hasonló, alattomos módon a nők reprodukciós jogait. „Ezt a folyamatot nevezzük lopakodó szigornak” – fogalmazott a Patent Egyesület. A nőjogi szervezet álláspontja szerint a mostani lépés egyetlen valódi motivációja a nőgyűlölet. Úgy látják: az újabb szigorítással egy életet sem fognak „megvédeni”, nem ettől fog csökkenni az abortuszok száma. „Csak megalázzák és még nagyobb nyomás alá helyezik a nőket azzal, hogy a szívhang meghallgatásáról kiállított pecsétes papírt lobogtatva elégedetten mutogathatnak rájuk, mint bűnösökre, akik a „női princípium” alázatos beteljesítése helyett önálló, felelős döntést mertek hozni a saját életükről.” A Patent Egyesület szerint itt az idő szerveződni, ezért szeptember 28-ára, a biztonságos abortuszhoz hozzáférés világnapján demonstrációt tartanak.

Antoni Rita, a Nőkért Egyesült elnöke szerint "a kormány megnyitja az utat az illegális, így a nők számára akár életveszélyes abortuszok felé – és nyugodjatok meg, lesz ez még rosszabb". Hozzátette: "Aki a kétalkalmas (és mellesleg, a terhesség megtartása szempontjából totál hatástalan) védőnői vegzáláson nem kívánt részt venni, az eddig is Bécsbe ment. Most majd még többen fognak így tenni - aki pedig nem kíván szívhangot hallgatni, mert lelki zsarolás nélkül is képes felmérni az élethelyzetét és döntést hozni, de nincs pénze külföldre menni, majd otthon próbálkozik". Hangsúlyozta: "Vannak olyan nők, akik valójában meg akarják tartani a váratlan terhességüket - őket kellene segíteni abban, hogy ezt a körülményeik dacára is megtehessék".

Az ötletgazda, a szélsőjobboldali Mi Hazánk politikusa, Dúró Dóra "hálás és boldog". Mint írta, „A Mi Hazánk javaslatát átvéve a kormány tett egy lépést abba az irányba, hogy tényleg minden magzatot a fogantatástól kezdve védjünk, hiszen lesz legalább pár másodperc, amikor a magzati életkorú gyermek kommunikálhat az édesanyjával az abortusz elvégzése előtt a szívhangja meghallgattatásával. Ennyi mindenkinek jár”. Dúró továbmenne ezen az úton: „Ezzel a lépéssel az abortusz 1956-os szabályozása óta először történt életpárti elmozdulás, megdöntve egy sok évtizedes tabut: nem érinthetetlen az 1992-es törvény sem, ha keresztény országról beszélünk”.

(Kiemelt kép: MTI/EPA/Michael Reynolds)