„1%
A lényeg

A PDSZ megdöbbent, hogy a belügyé lesz az oktatás

17/05/2022 08:07

| Szerző: Klubrádió

Megdöbbent a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), hogy a belügyminisztérium alá vonják az oktatást. Nagy Erzsébet, a PDSZ pécsi ügyvivője szerint egy militarizált közoktatás semmiképpen nem jó irány, és attól tartanak, felmondási tilalom, átvezénylés várhat a pedagógusokra is. Az iskolaőrség bevezetésepedig  mintha épp e döntés előfutáraként szolgálna – írja az Mfor.hu.

"Óriási visszalépés oktatási és társadalmi szempontból, hogy a belügyminisztérium lesz a felelős az oktatásért. Ennek üzenetértéke van, mégpedig hogy esetleg parancsuralmi eszközökkel fogják irányítani ezt a területet is. Azt pedig furcsának tartjuk, hogy a területekért felelős államtitkárokat nem az új kormány névsorával egyidejűleg jelentették be. Ahogy az is érdekes, hogy ami a gazdasági szegmenseket illeti, azokat több tárca között is szétosztották” – mondta el a lapnak Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője.

Arra reálisan nem számítottak, hogy lesz külön oktatási minisztérium, azt azonban nem akarták elhinni, hogy tényleg a belügy alá kerülhetnek. "Az égvilágon semmilyen magyarázatát nem látjuk a lépésnek. A jogszabálytervezetben sincs indoklás, csak hogy a háború ellen meg kell védeni az országot. Egy viszont tény: itt egy olyan területről van szó, amelynek képviselői sokat kakaskodtak, végül hozzárendelték ahhoz a miniszterhez, amely parancsokkal és egyéb rendvédelmi eszközökkel szokott maga körül rendet tenni” – mondta az mfor.hu-nak Nagy.