„Zajlik
A lényeg

A miniszter szerint az ügyészség üldözi a korrupciót

17/09/2019 16:30

| Szerző: 444.hu

A korrupció, a CEU, és a kormányzati médiabefolyás kapcsán is visszautasított minden bírálatot a magyar igazságügyi miniszter az uniós miniszterek tanácsában tartott meghallgatásán.

A 444.hu információja szerint Varga Judit egyebek mellett azzal érvelt, hogy a magyar ügyészség kiemelten üldözi a korrupciót, a  felsőoktatási törvény módosítása csak az oktatás színvonalának javítását szolgálta, a kormányközeli alapítványként ismert KESMA nevű médiaholding pedig egy piaci folyamat eredményeként jött létre, amihez szerinte nincs köze a kabinetnek. Emellett a bíróságok, az MTA kutatóintézetek elfoglalása, és menekültek ügye is terítékre került az ülésen, ahol 10 ország miniszterei kérdeztek. Az még nem dőlt el, lesz-e újabb tematikus meghallgatás, de a magyar vezetés azért lobbizott, hogy inkább általánosságban legyen szó a Sargentini-jelentésben megnevezett problémákról- derül ki a hírportál cikkéből.