"Az ügyvédek feladata a szuverenitás védelme"
A Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője szerint ügyvédek is "segédkezhettek tiltott külföldi kampányfinanszírozás lebonyolításában".
A Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője szerint ügyvédek is "segédkezhettek tiltott külföldi kampányfinanszírozás lebonyolításában".
"Szeretnénk meghonosítani azt, hogy a vendéglátás és az idegenforgalom által jó hírét tudjuk vinni a magyar kultúrának" – mondta a miniszterelnök lánya.
A beavatkozás nagyjából két órán át tartott. A besztercebányai kórház igazgatója azt mondta, azért végezték el a műtétet, hogy felgyorsítsák a sebgyógyulást, ezenkívül annyit mondott, hogy a szlovák miniszterelnök eszméleténél van, de továbbra is nagyon súlyos az állapota.
Nagy Ervin politikai szerepvállalásáról is elmondta a véleményét Azariah: nem csinálná úgy, mint ő. A könnyűzenei előadót Friderikusz Sándor kérdezte.
280 ezer forintos telefon volt.
Ez majd' 2000-rel több, mint 2019-ben.
Az ellenzékiek és a Tisza Párt szavazóinak körében 92-91 százalék, azoknak az aránya, akik szerint az ügyészségnek vizsgálódnia kellene az ügyben.
Szembe kell fordulnunk a Soros-birodalommal – lepte meg hallgatóságát ismét a miniszterelnök a Kossuth Rádióban.