„Klubrádió
A lényeg

A kormány újratervezi a jövő évi költségvetést

16/12/2022 14:55

| Szerző: Klubrádió

A kormány újratervezi a 2023-as költségvetést, módosítani kell – írja Varga Mihály a Facebookon. Erre a pénzügyminiszter szerint az elhúzódó háború és az Oroszországot érintő EU-s szankciók miatt van szükség.

Ezért döntöttek úgy, hogy újra kell tervezni a 2023-as év gazdasági és pénzügyi folyamatait. Ezt a kormány már el is kezdte, így december végéig a korábban elfogadott, "más gazdasági pályát feltételező" 2023-as költségvetést módosítani fogják.

A céljuk, hogy a kedvezőtlen nemzetközi környezetben is biztosítsák a hiány és az adósság csökkentését. Ezzel együtt meg akarják védeni a családtámogatásokat, a nyugdíjakat és a munkahelyeket is.

Amint a Pénzügyminisztérium elkészül a módosításokkal, és ezt a kormány jóváhagyja, Varga Mihály a költségvetési bizottság előtt beszél majd a részletekről.

Amikor a 27 százalékon tetőző inflációról beszélt, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter azt is mondta, a kormány el fogja érni, hogy a költségvetés hiánya 3,5 százalék legyen jövőre az idei 4,9 százalék után, a növekedés pedig 1,5 százalék lehet az erre az évre jó eséllyel várható 5 százalék után.