„Zajlik
A lényeg

A Fidesz-frakció sajtóosztálya védte meg Kocsis Máté feleségét a centrumkórház-ügyben

9/10/2023 19:43

| Szerző: Klubrádió

Ahogy a Telex írja, az sem biztos, hogy elkészül valaha a hat évvel ezelőtt bejelentett szuperkórház, amit az M1–M7-es autópályák bevezető szakasza és a 7-es balatoni főút közötti területre terveztek. Takács Péter egészségügyi államtitkár pedig úgy fogalmazott az Indexnek: ennyi idő elteltével sem történt a területen semmi konkrét, és azt sem tudta megmondani, lesz-e valaha ott szuperkórház 1200 üres ággyal.

A kórházberuházás projektfelelőse a 2018-ban alapított DBC Dél-budai Centrum Projekt Beruházó és Ingatlanfejlesztő Zrt., a cég igazgatóságában az alapítás óta igazgatósági tag Kocsis Máténak, a Fidesz frakcióvezetőjének a felesége is, aki azóta is bruttó 550 ezer forint fizetést vesz fel havonta a cég által közzétett adatok szerint. Ez összesen bruttó 34 millió forintot jelent. A fizetése annak ellenére sem változott, hogy a beruházó cég által foglalkoztatottak száma jelentősen csökkent.

A hírre a Telexnek közleményben küldött a Fidesz-frakció sajtóosztálya. Azt közölték, hogy:

„Kocsis Máté frakcióvezető jogász végzettségű, ügyvédi szakvizsgával rendelkező felesége a magyar átlagbérnél kevesebbet keres havonta a DBC előkészítő cégében, ami nettó 326 ezer forintot jelent. Munkáját minden esetben hiánytalanul elvégezte. A DBC projekt megvalósulásáról nem Márkus Szilvia dönt, még csak nem is az igazgatóság, hanem a kormány.”