A Fidelitas budapesti elnökéhez köthetők a fiatal kajakosok, akik ukrán zászlóval vegyültek bele a Tisza menetébe
16/03/2026 16:39
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Bárkay Tamás
A 444 buktatta le a kompániát.
Nyilvánosan elérhető képek alapján azonosította be a 444 annak a társaságnak két tagját, amely az ukrán zászlóra hasonlító sárga-kék molinót húzott ki a Tisza március 15-i Nemzeti Menetén a Deák téren.
A csoporttal egy időben kormánypárti újságok fotósai is a helyszínen termettek, majd a propagandalapok azzal támadták a Tiszát, hogy a rendezvényükön egy ukrán zászlót is kifeszítettek.
A 444 szerkesztőségéhez azonban eljutott egy fotó, amelyen ugyanennek a csoportnak egy nagyjából két órával korábbi akciója látható: akkor a Bajcsy-Zsilinszky út 5. szám alatt található épület legfelső emeletének erkélykorlátjához rögzítettek transzparenseket, amelyeken az „Ukrán háborús menet”, a „Jól fizet a Weber, Péter?”, valamint a Tisza logójával ellátott „Üdvözlünk a háborús meneten”-felirat szerepel. A felvételen szereplő fiatalok közül ketten a Deák téri akcióban is feltűntek.
Az azonosítás alapján a Deák téri és a Bajcsy-Zsilinszky úti akcióban
a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia két, 16 és 17 éves növendéke vett részt.
A 444.hu egyikük Instagram-oldalán arra is talált egyértelmű utalást, hogy a fiatalok kinek a megbízásából trollkodhatták meg a Tisza rendezvényét: vasárnap este hat óra körül közzétett egy 24 órán belül eltűnő sztorit, amelyen
Balog Géza, a Fidelitas budapesti elnöke mellett áll a Bajcsy-Zsilinszky út 5. szám alatti épület ötödik emeletén.

