Demszky Gábor szerint Magyar Péter elfogadható
A volt főpolgármester szerint "nincs itt olyan választóvonal, amely a nemzetet két, ennyire ellenséges táborra osztotta volna."
A volt főpolgármester szerint "nincs itt olyan választóvonal, amely a nemzetet két, ennyire ellenséges táborra osztotta volna."
Az első körben az összes kirgiz kollégát bocsájtották el.
Budapesti kínai kulturális központtól a friss cseresznyéig, szarvasmarhaspermától a Kínai Központi Rádió és Televízió és az MTVA együttműködésének elmélyítéséig sok minden szerepel a listán.
Tizenöt éremmel zárta a teljes versenyt a hazai csapat.
Csak élőben, főműsoridőben közvetített vitára mennének el, Magyar Péter szerint az sem elfogadható, ha egyszerre akarják leültetni a 11 listavezetőt.
A létszámhiányt a sorkatonaság valamilyen formájával csökkentené a védelmi minisztérium, de kevés az esély, hogy a kormány támogassa a javaslatot.
"Ahogy azt Deutsch Tamás korábban jelezte, ott lesz a vitán. Lehet jönni diktafonnal, nadrágszíjjal" – írta az RTL Híradó érdeklődésére, Magyar Péternek címezve a Fidesz sajtóosztálya szombaton.
"Aki pedig irigyli tőlünk azt a pici szabadságot is, hogy tizenegyen dönthetünk a tizenkettedikről, annak az órája rossz irányba ketyeg" – írta Cserhalmi György Kulka János megválasztásával kapcsolatban.
Az Andalúziai Királyi Lovasiskolában bukkant fel csütörtökön Novák Katalin volt köztársasági elnök egy magas rangú spanyol katonatiszt társaságában – vette észre a 24.hu.
"Én ott leszek" – írta a Tisza Párt listavezetője a Facebookon.