„Klubrádió
A lényeg

444: A volt helyettes államtitkár nem emlékszik a vizsgázóra, aki miatt Schadl hívta, hogy "nem hibázhatnak"

26/01/2022 11:27

| Szerző: Klubrádió

A végrehajtással is foglalkozó korábbi helyettes államtitkár, Jeney Orsolya állítása szerint nem emlékszik arra, hogy egy protekciós vizsgázóról egyeztetett az azóta már letartóztatásban lévő Schadl Györggyel – írja a 444.hu. A kormányzattól a végrehajtásba átigazoló Jeney irodája Schadl cégének épületében van, együtt voltak óraadók, és a volt helyettes államtitkár tagja lett a végrehajtói kar ötfős elnökségének is. 

A Schadl-Völner-botrányról szóló legújabb, hatodik részben a 444 felidézi, hogyan alakították át a bírósági végrehajtás rendszerét 2010 után, amikor a végrehajtók nem voltak túl népszerűek a devizahitelesek ügyei miatt, és még luxusutak is előkerültek. Schadl György előtt a törvényi keretek átalakítása után nyílt meg az út még 2015-ben, az év októberében választották meg a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (a Kamara utóda) első elnökének.

Akkor távozott az igazságügyből az egyébként Völner Pál bukása után, nemrég visszatérő Répássy Róbert, és vele együtt Jeney Orsolya, a KIM igazságügyi és magánjogi jogalkotásért felelős helyettes államtitkára, aki kormányzati pozícióból sokat foglalkozott a végrehajtáshoz kötődő szabályozással, és a 2015-ös reform idején is kulcspozícióban volt. Jeney egy ideig maradt főtanácsadóként, kormányzati jogviszonya 2017-ben szűnt meg közös megegyezéssel, és még abban az évben megalapította saját végrehajtói irodáját

„Elsősorban nem anyagi megfontolásból lettem végrehajtó. Pénzt máshol is lehet keresni, sosem képzeltem azt, hogy végrehajtóként munkába állva beköszönt a Kánaán” – írta Jeney Orsolya a végrehajtók folyóirata, az Executio hasábjain 2018-ban. Ezzel együtt irodája 100 millió feletti forgalomból 2019-ben 33 millió, 2020-ban 44 millió profitot termelt. Ez ugyan jóval több egy helyettes államtitkári fizetésnél, de nem számít extrém magas haszonnak a végrehajtók között, akik a saját területükön gyakorlatilag versenytárs nélkül működhetnek, és az adósoktól beszedett eljárási díjat törvény garantálja nekik – olvasható a cikkben.

Az iroda a Városmajor utcában van, a parkra és a Körszállóra panorámás irodaházban. A 444.hu szerint három bérlője van a háznak, Jeney és egy másik kolléga mellett M. Eszter bírósági végrehajtó, aki a gyanú szerint hivatali vesztegetést követhetett el, amikor tízmilliókat adott át Schadl Györgynek a kinevezése érdekében. A ház tulajdonosa egy cégen keresztül Schadl György, akinek ez a bejelentett lakcíme is. M. Eszter vallomásában az áll, hogy Jeney ajánlotta neki, béreljen Schadlnál irodát.

De Jeney nem csupán bérlőként kerülhetett kapcsolatba Schadl Györggyel. 2011-ben indult a Pécsi Tudományegyetem és a Végrehajtói Kamara közös szakképzése, amelyet részben Schadl hozott tető alá, és ahol Jeneyvel együtt volt óraadó. Emlékeztetnek rá, hogy a PTE-n vizsgálat indult, mert Rogán Antal kabinetfőnöke vizsga nélkül kapott érdemjegyet. Majd Jeney tagja lett a Végrehajtói Kar ötfős elnökségének, Schadl és három másik végrehajtó mellett.

Egy esetet kiemelnek a cikkben, amikor az egyik vizsgázó, B. érdekében a kormányzaton belül többen is megmozdultak, legalábbis Schadl azt állította, hogy a Miniszterelnöki Kabinetirodából felhívták miatta Völnert és őt is. Ez pont egy olyan lehallgatott beszélgetésből derül ki, amelyet Schadl és Jeney folytatott. Bár mind a ketten vizsgáztatók is, a rendőrségi leirat szerint fel sem merült köztük, hogy szabálysértő vagy kockázatos lehet egy protekciós vizsgázót segíteni.

„Schadl megkéri Jeneyt, hogy figyeljenek oda rá, legyenek szívesek, mert itt nem hibázhatnak. Jeney mindenképpen szólni fog Dettinek.”

Detti, azaz Martonovics Bernadett, az IM vezető kormányfőtanácsosa (az ő neve már korábban is előkerült az ügyben) volt a vizsgabizottság elnöke, amelyik június 15-én átengedte a Schadl által pártfogolt, de katasztrofálisan teljesítő vizsgázót, és amiért ő így méltatlankodott Schadlnak: „Annyira gáz volt. Mindenki puffogott. Próbáltak blődebbnél blődebb kérdéseket feltenni.”

A portál telefonon érte utol Jeneyt, akinek fel szerették volna tenni kérdéseiket. Erre az újságírónak rávágta: ne tegye. A végrehajtási törvényre hivatkozott, szerinte az alapján nem nyilatkozhat, de végük pár felvetésre elég szűkszavúan reagált.

Amikor közölték vele, hogy feltűnik a Schadl-ügy nyomozati anyagában, azt mondta, nem tud erről. Amikor rátértek arra, hogy szerepel ebben egy olyan beszélgetés összefoglalója, amely során ő és Schadl egy vizsgázó megsegítéséről egyeztet, Jeney azt felelte, „bocsásson meg, nem emlékszem. Nem, nem. De nyilván, ha oda kerül a sor, hogy én megkeresést kapok, akkor lehet, hogy fogok válaszolni, de azt tudom mondani, hogy nem emlékszem ilyenre”.