„Zajlik
A lényeg

100 lélegeztetőt adunk Ukrajnának

22/09/2023 08:46

| Szerző: Klubrádió

Az eszközöket ingyen kapja meg a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, amely aztán ukrajnai egészségügyi intézmények részére juttatja el a lélegeztetőgépeket. Köztük olyanokat is, amelyekből sokat használtak a magyar kórházakban is, de minden tizedik füstölt.

Nem először ajándékoz lélegeztetőgépeket az Orbán-kormány Ukrajnának, ottani egészségügyi intézményeknek. A csütörtök esti Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint ezúttal összesen 100 darab lélegeztetőgépet küld Magyarország, méghozzá a Magyar Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül – írja a hvg.hu.

Ahogy arról korábban a Klubrádió is beszámolt, a kormány elismerte, hogy egyetlen darabot sem adtak el a 300 milliárd forintból összevásárolt, 17 ezer darab lélegeztetőgépből és ebből következik, hogy ezután egyetlen fillér sem folyt be az államkasszába – közölte a Transparency International, miután a több éve tartó perben a Kúria végleg kimondta, hogy Belügyminisztériumnak ki kell adnia az adatokat.

A határozathoz mellékelt lista szerint az elajándékozott gépek két típusból állnak össze, kisebb részük, 24 darab eszköz a kínai Beijing Aeonmed VG70-es típusú gép. Ebből egyébként már korábban is küldött a kormány Ukrajnának: tavaly februárban 65 darabot. Idén márciusban pedig 10 darabot kapott ugyanebből a földrengés sújtotta Törökország. Ez az a típus, amiből a covid-járvány idején a külügyi tárca sokat rendelt egy szlovák cégen keresztül 78 ezer eurós, vagyis mai árfolyamon mintegy 30 milliós darabáron.

A Direkt36 írt arról, hogy ez a gép a „nem jó, de használható” kategóriába esik, viszont a magyar kórházakban a beüzemelésük során 10 százalékuk füstölni kezdett. A portál szerint a kórházakban ilyenkor a hibás gépeket félretolták és újat állítottak helyettük üzembe, mivel volt bőven, és mivel tűzoltót végül nem kellett hívni, így nem is jelentették az eseteket.