Papp-Zakor Ilka: A csend
A kolozsvári születésű fiatal író elbeszélésének részletét hallgathatják meg internetes irodalmi rovatunkban ezen a hétvégén.
A kolozsvári születésű fiatal író elbeszélésének részletét hallgathatják meg internetes irodalmi rovatunkban ezen a hétvégén.
Építészeti kalandozások Barcelonában, Zuglóban, a budai várban és a Palotanegyedben.
Milyen kihívásokkal néznek szembe a gyerekek, és hogyan lehet nekik segíteni. Illetve mennyit és hogyan adományozunk jótékony célokra? Ezt a két témát járta körül a Szerepvállalás aktuális adása.
Maurice Chevalier-től hallják a Paris sera tourjours Paris, azaz a Párizs mindig Párizs marad című számot, merthogy most Párizsról fogok beszélni, főleg a fél év múlva kezdődő párizsi olimpiáról.
A liberalizmus filmes ábrázolásait összegyűjtő sorozatunk aktuális részében Paár Ádám történész-politológus bemutatta A párduc című filmet, és a történelmi korszakot, amelyben játszódik.
Elbontják a hegyeshalmi határátkelő főépületeit, az egykori útlevélkezelő fülkéket. De az emlékük itt marad velünk továbbra is bennünk. Na ezeket az emlékeket hallgattuk Önöktől az Anno Budapest adásában.
Az Élőben a városban december 6-i, KRESZ-es különkiadásában a többi között a Mikulás-szánokra vonatkozó szabályokról beszélgettünk.
Horn Gábor elemezte a "nemzeti konzultációt", Bárándy Péter pedig a választási törvény átírását; háború(k) és béke a Szabadság köreiben – ez volt a Hetes Stúdióban.
A világűr nemzetei rájöttek, sokkal olcsóbb, ha magánszereplőkre bízzák, hogy egymással versengve oldják meg a holdra szállás problémáját – véli Szabó Norton csillagász.
"Ha Magyarország jogállam, nem bonthatják le ezeket az épületeket, ha nem annyira az, akkor valószínűleg igen, de nem lesz egyszerű a bontás" – mondta Pikó András.
A kulturális szagtalanságtól a Star Wars-témájú esküvőkig vezetett a legutóbbi Galaxis kalauz. Útközben azt is kiderítettük, hogy a nyelvi elsajátításnak számító, idegen nevek magyarra fordítása bűnös dolog-e.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága kimondta, hogy a plexis beszélővel az állam megsértette fogvatartottak családtagjainak a családi és magánélethez fűződő jogát.