"Volt verseny a vonatpótló buszok közbeszerésén, de a szokásos cégek nyertek"
13/06/2025 09:30
| Szerző: Klubrádió/Lőrincz Csaba
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
A vonatpótló buszokra kiírt pályázaton indulókkal kapcsolatban Katus Eszter, az Átlátszó munkatársa elmondta, "volt ugyan egy kis verseny, de így is a szokásos cégek kerültek ki".
Lázár János „erősítő nyári buszjáratokat” rendelt meg a MÁV-tól. Ezért az állami cég új, gyorsított közbeszerzési eljárást írt ki a vonatpótló buszok biztosítására. Bár az eredménytájékoztatót még nem tették közzé, a MÁV már felöltötte az EKR-be a bírálati összegzéseket, így kiderült, hogy az 5 része bontott tendert négy cég nyerte el, a keretmegállapodás értéke pedig összesen 3,5 milliárd forint. A nyertesek között van a Pannon-Busz-Rent Kft. is, amelyben a Tiborcz István miniszterelnöki vőhöz köthető Waberer’s vásárol üzletrészt. A megbízás 24 hónapra szól – írja az Átlátszó.
„Nem vásároltak buszokat. Ez úgy zajlik, hogy a MÁV bejelenti az igényét, hogy neki szüksége lenne több vonatpótló buszra, és erre kiír egy nyílt, ez esetben egy gyorsított eljárást, itt két közbeszerzési eljárást, amelynek során jelentkezhetnek buszos flottával rendelkező cégek, ahol kéréseknek megfelelően adott helyre, adott időre X buszt le tudnak szállítani. Tehát ezek nem kerülnek a MÁV tulajdonába, hanem buszos cégek tulajdonában van. Ők egy szolgáltatást biztosítanak, és ez zajlott most le” – mondta a Reggeli gyors pénteki adásában Katus Eszter, az Átlátszó munkatársa, a cikk szerzője.
A pályázaton indulókkal kapcsolatban megjegyezte, „volt ugyan egy kis verseny, de így is a szokásos cégek kerültek ki".
A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszók nem jelennek meg, ezért az interjúk meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
2025.06.13., péntek 7:43
Riporter: Pálinkás Szüts Róbert