Vízimajmok leszármazottait gyanítják a Balatonban, is
16/02/2019 07:00
| Szerző: Klubrádió
Majdnem fóka lett az ember, vagy delfin – többen is ezt állítják. Elmerülés az emberi evolúció ritkán emlegetett magyarázatában, a vízimajom-elméletben. A Tűréshatárban Csányi Vilmos biológus magyarázta el, mit érdemes végiggondolni a különleges elképzelés kapcsán, és mi az, ami tényleg nevetséges a teóriában, illetve annak továbbfűzésében.
A fajunk főemlősökétől eltérő egyes jellegzetességeit magyarázni próbáló teóriára semmilyen régészeti bizonyíték sincs, és szembe megy a jelenleg elfogadott elmélettel, amely szerint az emberi evolúció kizárólag a szárazföldön zajlott.
Csak fantázia
Az embernek valóban több olyan tulajdonsága is van, a többi főemlőstől eltérően, ami alapján – ha az égvilágon semmi mást nem veszünk figyelembe – inkább hihetnénk a delfin, mint a csimpánz rokonának. Nem is a viszonylag csupasz test a legérdekesebb ezek közül, talán inkább az állandó, bőr alatti, vastagnak mondható összefüggő zsírréteg, a lélegzetvétel szabályozásának, illetve víz alatti visszatartásának képessége, illetve az emberi újszülöttek merülési reflexe, ami más főemlősökre nem jellemző. A vízimajom elmélet hívei szerint esetleg az embernek a vízhez való általános vonzódása is az érvek közé sorolható – nem csak a ma élő homo sapiensekről, és nem csak a strandokról van szó.
A tengerbiológus t Alister Hardy teóriája szerint 2-2,5 millió évvel ezelőtt emberősök egy kisebb csoportja véletlenek folytán egy tengeri szigetre jutott, ahol a korábbiakhoz képest teljesen más életfeltételekhez kellett alkalmazkodnia, ami hosszú idő után az említett tulajdonságok kialakulásához vezetett.
![](/data/majomtengera1_fit_800x10000.jpg?key=c2ba15b6b9707a5ccb43143a0ae64154)
Életképes elképzelés
Csányi Vilmos szerint lehet, hogy nem érvényes, ám életképes az elmélet, amely kapcsán megemlítette, hogy még 1923-ban Pápua Új-Guinea környékén angol antropológusok olyan törzset fedeztek fel, amely lagúnákba épített házakban élt, és jelentősen eltért a testfelépítésük a szomszédos, szárazföldön élő emberekétől. Lapos volt a talpuk, hatalmas a deltájuk és másokéhoz képest dupla akkora a tüdőtérfogatuk. Sőt, többüknél állítólag úszóhártya kezdemény is megjelent az ujjak között.
Ennek a népnek a tagjai sok-sok generáción át szinte csak a tengeren éltek, rengeteget tartózkodtak a vízben, amelybe alámerülve fogták a táplálékul szolgáló halakat, a partra pedig csak nagy ritkán mentek ki árut cserélni. Tanulmányozásuknak a második világháború vetetett véget, amely a törzs pusztulását is okozta – tette hozzá Csányi Vilmos. (Más, tengeren élő népek különleges tulajdonságairól a közelmúltban a magyar sajtóban is lehetett olvasni, például itt és itt.)
Ezt azért már ne!
Az elmélet alkotója a tengerbiológus, Alister Hardy, fő népszerűsítője azonban Elaine Morgan, walesi televíziós forgatókönyvíró volt, aki arra is vállalkozott, hogy továbbgondolja a vízimajom-konferenciákon és TED-előadásokon is tárgyalt elméletet. Hardy eleve bizonyítatlan elméleti fejtegetéseire alapozva azt állította, hogy először a nő vált állatból emberré, és csak másodikként a férfi. Vagyis egy vízparton élő nősténymajom lépte át legelőször az emberré válás küszöbét, és az ő fiai már hordozták az ő génjét is.
Csányi Vilmos szerint az aztán már tényleg az a része a vízimajom elméletnek, amely kifejezetten nevetséges. Olyan ugyanis nincs, hogy egy fajnak az egyik neme előreszalad az evolúcióban – ezt még egy nyolcadikos, biológiát tanuló gyereknek is tudnia kellene – tette hozzá.