Thalia punknői – 2. rész: Katharine Hepburn
25/05/2025 18:46
| Szerző: Timár Ágnes/Klubrádió
| Szerkesztő: Szikora Gábor
Második részéhez érkezett a Mozgóképizmus különkiadása, a Thalia Punknői. A rendhagyó minisorozat négy olyan legendás művész életútját követi végig, akik nem hajoltak meg a stúdió- vagy éppen a politikai rendszer előtt, azonban tehetségük biztosította a helyüket a pályán. Ez alkalommal Katharine Hepburn került a műsor fókuszába.
Rácz Ráchel film- és színháztörténész az első epizódban Ruttkai Éva munkásságát méltatta, egy héttel később a magyar színészlegenda amerikai pályatársa, Katharine Hepburn egyedülálló sorsát mutatta be.
Az új-angliai születésű színésznőre kiváltképp igaz, hogy hiába tettek sokan kísérletet az elbuktatására, nem törte meg sem szakmai, sem politikai rendszer. A XX. század elején gyerekeskedő későbbi színművész kifejezetten progresszív, haladó gondolkodású családban cseperedett, és az a támogató légkör, amelyben nem csupán megengedett, hanem szinte elvárt volt a véleményalkotás, és annak vállalása, megalapozta Hepburn akkori filmes világgal tökéletesen inkompatibilis személyiségének kialakulását.
Valójában soha nem tehetsége, vagy a vele végzett munka nehézsége váltott ki egyesekből ellenérzéseket. Ő minden forgatáson nagyon pontos és felkészült volt.
Ahogy Rácz Ráchel fogalmazott, magabiztos kisugárzásától a férfiak egy része megrettent, és anélkül, hogy próbára tette volna magát – vállalva a visszautasítással járó megaláztatást –, inkább távolságot tartott tőle, és büntette azért, amit nem is tett meg.
Pályájának első szakasza épp ezért volt látványosan hullámzó. Habár második filmje, a Morning Glory című alkotásban nyújtott alakításáért máris Oscar-díjjal jutalmazták, nem kívánt a rendszer részévé válni. A filmes munkához tartozó interjúkat nagy számban kihagyta, és amennyire lehetett, távol tartotta magát a ceremóniák és partyk világától is.
Ezt a viselkedést, és bármilyen önállóságot nem tűrte jól Hollywood; ehhez csak mintegy kiegészítésként jött a hír róla, miszerint vele egy produkció csak megbukni tud. A mindenféle valóságalapot nélkülöző kijelentés egy igazi színházi mindenhatótól származott, akivel a barátságukból sosem lett szerelmi kapcsolat, és a férfi kisebbrendűségi érzéseit Hepburn ellehetetlenítésével kompenzálta.
Mikor úgy tűnt, ezzel véget is ért hősünk színészi karrierje, tette hozzá a színháztörténész, váratlanul megkeresték, játszaná-e el a Philadelphiai történet című film főszerepét.
A George Cukor rendezte művel ismét játékba került, és innentől már ő maga is gondoskodott saját biztonságáról azzal, hogy első nőként a film egyik producere is lett.
Már ebben a filmben Spencer Tracy-t szerette volna partneréül, de a férfi akkor mást forgatott. Nem sokkal később azonban sikerült együtt dolgozniuk, és az addig csak rajongó Hepburn Tracy kedvese lett. A férfi sosem vált el, azonban nem élt együtt a feleségével. Hepburnnel való szerelmük kiteljesedését mégis Tracy alkoholbetegsége gátolta meg, hogy végül az utolsó közös hét évben ez váljon az együttélésük zálogává.
Rácz Ráchel kihangsúlyozta, a színésznő feladta minden munkáját, és az időt teljes mértékben a férfinak és közös életüknek szentelte. Utolsó közös filmjük, a Találd ki, ki jön vacsorára című vígjáték volt 1967-ben, amelynek bemutatóját Spencer Tracy már nem élhette meg.
Katharine Hepburn később egyedül is visszatért munkájához, és a pusztán forgatások idején otthonául szolgáló Hollywood világába, hogy olyan, ma már klasszikus alkotásokat készítsen, mint amilyen például Az aranytó vagy Az oroszlán télen.
Munkássága során négy Oscar-díjjal tüntették ki, amely kiváltság még mindig egy meg nem döntött rekord az álomgyárban.
A teljes adást a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszók nem jelennek meg, ezért az interjúk meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
