Négy év - Kárpáti Iván jegyzete
A kormányzati propaganda évek óta dolgozik azon, hogy a háborút ne agresszióként, hanem "két fél konfliktusaként" lássuk.
Pici bűnök és a fasizmus - Dési János jegyzete
A kísérlet Iványi Gábor tönkretételére nyilvánvalóan a politikai bosszú része. Nem véletlen, hogy egy ilyen ember életét kell megkeseríteni, munkáját, amelyet a szegények és az elesettek érdekében végez, ellehetetleníteni.
Három évtized – Józsa Márta jegyzete
Három évtizeddel ezelőtt az volt a naiv álom, hogy a nyilvánosság is hozzá tudja majd segíteni az ország legelnyomottabb polgárait az emancipációhoz. Ma már tudjuk: sikerült eljutnunk a hasonlattá vált vécékeféig.
Zavaró tény – Kárpáti Iván jegyzete
A magyar kormány az elmúlt években minden fontos nemzetközi fórumon akadályozta Kijev uniós közeledését, vétóval fenyegettek, zsaroltak, blokkoltak. A hazai politikai kommunikációban Ukrajna rendre ellenségként jelenik meg, kampányeszközzé silányítva egy háborúban álló országot. A miniszterelnök videóiban Brüsszel, Ukrajna és a magyar ellenzék egy csomagban szerepel, mint fenyegetés. (...) Ráadásul a teljes képhez hozzátartozik egy zavaró tény: a Barátság vezetéket január végén az orosz hadsereg támadta meg.
Holnap kit gyűlöljek? - Selmeci János jegyzete
Ukránok, bűnöző gyerekek, bankárok, ukránok, benzinkutasok, és megint a benzinkutasok; már egy gyakorlott gyűlölő is nehezen tudja követni a kormány iránymutatásait arról, hogy kik az ellenségeink.
Mása és Aljosa kűrje - Hardy Mihály jegyzete
Az elmúlt években egyébként szabályosan menekülnek Oroszországból a siker-sportágak művelői, akik a párizsi olimpia óta tudják, hogy kevés esélyük van az indulásra nemzetközi versenyeken.
Agarak - Szénási Sándor jegyzete
Ami Zelenszkij indulatát illeti, az érthető, mégis értelmetlen, és igazságtalan is. Mindenesetre leír egy jelenséget, amit egyébként orosz menekültek fogalmaztak meg.
Orbán kettős mércéje – Kárpáti Iván jegyzete
Amikor brüsszeli politikusok tesznek kritikus megjegyzéseket, az beavatkozás. Amikor amerikai vezetők tesznek politikailag egyértelmű nyilatkozatot, az "aranykor". Amikor az Európai Unió feltételekhez köti a forrásokat, az zsarolás. Amikor az Egyesült Államok a miniszterelnök és az elnök személyes kapcsolatától teszi függővé bizonyos kedvezmények időtartamát, az stratégiai partnerség.
Tagosítás - Szénási Sándor jegyzete
26/03/2025 18:05
| Szerző: Szénási Sándor/Klubrádió
Ukrajna igazán egy szót sem szólhat, amiért az amerikaiak a háta mögött tárgyalják le az oroszokkal a tűzszünet, és majd a béke kérdését is, mert az Unió is kiskorú státusban van. Nincs köze a nagyok dolgához, akkor se, ha amúgy az az ő legsajátabb dolga lenne: a végén megmondják neki, hogy merre hány óra, és alászolgája.
Mert Brüsszelt, Párizst, Berlint, Rómát természetesen nem kérdezte a kutya sem, de hát minek is? Trump sokadszorra teszi világossá, hogy az Uniót élősdinek tartja, amelynek már a létezése is egy Amerika-ellenes bűncselekmény, ezenkívül gyenge is, tehát az egykori szövetségest nemcsak megalázni lehet, de zsákmányállatnak nézni is igen jövedelmező, úgy gazdaságilag, mind politikailag, az egóról már nem is beszélve. Némi ellentmondás persze feszül itt, Trump az Európára kivetendő vámok egyik okaként azt hozta fel, hogy az kevés amerikai LNG gázt vesz, mármost nem világos, hogy ez a mennyiség mitől nőne, ha az orosz gázfegyvert megint Európa halántékára fogják szorítani.
De ez már legyen az amerikai pszichiáterek Duty to Warn mozgalmának a baja, amely már 2017-ben figyelmeztetett arra, hogy Trump gyógyíthatatlan, rosszindulatú nárcizmusban szenved, alkalmatlan és veszélyt jelent a nemzetre. Ma már hozzátehetjük, Európára, Ukrajnára és a világra is veszélyt jelent azzal, hogy Oroszországgal megnyereti az ukrajnai rablóháborút, az orosz imperializmusnak kiszolgáltatja a kontinenst, viszont az orosz-kínai-iráni szövetséget megbontani nem tudja, vagyis az öntökönlövés minősített esetét követi el. Viszont ez az amerikai szavazók jelentős tömegeit részint nem érdekli, részint meg tetszik nekik a trumpi erő, vagy annak a látszata. Különben is a tőzsdeindex megint elindult felfelé, mi itt a baj?
Úgyhogy minden folyik tovább a maga frissen kivájt medrében. Trump, aki a maga sajátos világlátásában Putyint is egyfajta telekspekulánsként kezeli, csak mosolyog, amikor a Kreml belemegy a tűzszünetbe, majd nem tartja be, aztán igent mond annak tengeri kiterjesztésébe, de ismét a memóriazavar tüneteit mutatja. Én is ilyen voltam, mondja az elnök nosztalgikusan: amikor a bizniszben problémám volt, elkezdtem az időt húzni, és a végén nyertem. Vologya is ezt teszi.
Közben vezető amerikai politikusok Grönlandon mérik fel a nekik járó zsákmányt, az oroszok meg Trump hangján Európát fegyelmezik. Ebben a pillanatban is gőzerővel nyomják népek és földek újrafelosztását.
Hogy holnap mi lesz, azt senki sem tudja.
Szénási Sándor jegyzete az Esti gyors 2025. március 26-ai adásában hangzott el. (Ha appon keresztül éri el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a beszélgetések meghallgatásához, kérjük, lépjen át a klubradio.hu-ra.)
