„Klubrádió
Szavakon túl

Szujó Zoltán: A Forma-1 aranykalitkáján kívül is van élet

9/05/2023 08:05

| Szerző: Lehoczky Mirjam

Az e heti Szavakon túl vendége Szujó Zoltán televíziós újságíró, sportriporter, műsorvezető, sportvezető volt. 1990-ben szeretett nagypapája vitte ki a Forma-1-es nagydíjra, talán ott dőlt el minden. Tizenegy éven át a Forma-1-es futamok helyszíni riportereként és műsorvezetőjeként láthattuk, illetve rendszeresen ő tudósított a hazai és nemzetközi profi ökölvívó mérkőzésekről. 2012-ben visszatért a Telesporthoz, ahol rövid ideig az MTVA Sport Főszerkesztőségének vezetőjeként is dolgozott. Tavaly december óta a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke.

2023. május 07. Szavakon túl (2023. május 07., vasárnap 13:00): Szujó Zoltán
53:06
00:00
Műsorvezetők: Kadarkai Endre Szerkesztők: Kadarkai Endre
A Telesporton nőtt fel, nyolc-kilenc éves kora óta ezzel álmodott, aztán huszonhárom évesen az első olimpiai közvetítésén az itthoni csapat tagjaként Vitray Tamást segítette. Utasítania kellett volna itthonról, hogy kezdheti a közvetítést, de annyira meg volt illetődve, hogy több napba került, hogy ezt tudja mondani neki.

A személyiségéből fakadóan mindig volt benne alázat, nem csak szakmailag, hanem a másik ember iránt is.  Első generációs értelmiségiként alázatot és nagy adag szorongást hoz magával. Amikor Alain Prost jacht-án pezsgőzött Monte -Carloban, akkor is azt érezte, hogy hiába került különleges közegbe, de nem oda való, ő a Hármas-Körös partjáról jön. Sok energiát kivett belőle, hogy ott is megállja a helyét, ami nem a természetes közege.

Amikor 2012-ben a Forma-1-es jogok visszakerültek az MTV-hez rábízták a közvetítések kitalálását, közben elkezdett kommentárkodni és a Telesport főszerkesztője lett. 2019-ben aztán hirtelen felmondott, amiről sokáig nem beszélt. Azt mondja, azért sok előzménye volt a döntésnek, de nem volt tudatos, így alakult. Akkoriban kiégéssel, krónikus fáradtsággal küzdött. Ma már tudja, hogy segítséget kellett volna kérnie, de akkor azt a gyengeség jelének gondolta.

 
Kadarkai Endre és Szujó Zoltán
 

A spanyol nagydíjról közvetítettek, de úgy ment le két szabadedzés, hogy Budapesten nem találták a hangot. Nem sikerült megoldani a technikai problémát, így hazajöttek. Másnap bement a budapesti stúdióba közvetíteni, de a parkolóban ülve elszakadt nála a cérna. Írt egy ronda hangvételű sms-t az akkori főszerkesztőnek, hogy kiszáll. Számított pár kollégája támogatására, de nem állt mögé senki. Ez akkor rosszul esett neki, de ma már nem neheztel rájuk, helyre kerültek benne a dolgok. Hatalmas lecke volt, amiből emberileg is sokat tanult. Szeretné azt hinni, hogy ezáltal jobb emberré vált.

Gyerekként megtanulta az érzelmeit leplezni, de belül sokszor ott volt a segélykiáltás. Szerinte a maximalista ember fél a hibázástól, és ez az örökös kétkedés nagyon meg tudja keseríteni az életét. Bár szakmailag senki nem adott rá okot, ő is mindig bizonytalan volt magában, mindig ott volt a kérdés, hogy elég jól csinálja-e, amit csinál. Nem azért készült annyit, mert az szükséges lett volna a közvetítéshez, hanem mert félt, hogy megégeti magát, ha hiányos a tudása. Mai napig azt vallja, a felkészültség egy csomó kellemetlen helyzettől megmentheti az embert ebben a szakmában.

Most kezdi érezni a tapasztalatokból szerzett magabiztosságát. Azt mondja, a feleségének lett igaza, aki mindig mondta, a Forma-1 aranykalitkáján kívül is van élet. Így is lett, azóta újabb ajtók nyíltak ki, és újra felépítette magát.

Akárcsak a Szavakon túl összes adása, úgy a Szujó Zoltánnal készült beszélgetés is visszanézhető a Klubrádió YouTube-csatornáján. Iratkozzon fel rá, és nem marad le műsorainkról a YouTube-on sem.

FELIRATKOZOM:

Szavakon túl
2023. május 7. vasárnap 13:00
Műsorvezető: Kadarkai Endre