„Klubrádió
Szavakon túl

Szily Nóra: Szenvedélyből csináltam műsort, de a körülmények modern rabszolgatartásra emlékeztettek

1/02/2023 16:28

| Szerző: Lehoczky Mirjam

Szily Nóra újságíró, pszichológus, coach, az ELTE BTK pszichológia szakán végzett. Karrierje elején a Magyar Rádiónál dolgozott riporterként, utána a Magyar Televízió műsorvezetője lett. 1998-ban szerződött az RTL Klub Reggeli című műsorához, majd a TV2-nél folytatta. Őszintén Szily Nórával című műsorában 2008-2010 között kétszáz mélyinterjút készített ismert emberekkel, 2012-től pedig Egy kávé Szily Nórával címmel szintén portré beszélgetéseket vezetett a Life Network műsorán. A Szavakon túl eheti adásában Kadarkai Endrének elmondta, miért és hogyan váltott a műsorvezetésről az írásra és a tanításra. Beszélt édesanyjához és édesapjához, valamint a férfiakhoz fűződő kapcsolatáról, és a nemrég megtalált békéjéről is.

2023. január 29. Szavakon túl (2023. január 29., vasárnap 13:00): Szily Nóra
53:06
00:00
Műsorvezetők: Kadarkai Endre Szerkesztők: Kadarkai Endre

Szily Nóra szeretettel emlékszik az utolsó műsorokra, és talán már oda is eljutott, hogy hiányzik neki az érzés, amit adtak. Hogy idáig eljutott, az nagy dolog, ugyanis úgy érezte, modern rabszolgaságban tartották, visszaélve azzal, hogy tudták róla, szereti a munkáját. A Life Networkon egy nap alatt öt beszélgetést vett fel: méltatlan körülmények között, szerkesztő és egyéb segítség nélkül, teljesen egyedül csinált mindent, még a haját is. Persze, a műsorvezetés örök szerelme marad. A mai napig, ha véletlenül összefut azon ismert emberek valamelyikével, akivel a műsor előtt sosem találkozott, megölelik egymást.

Azt mondta, minden mélyen megérinti, jellemzi az önmarcangolás, tépelődik, tud fájni neki a világ. De büszke rá, hogy Hadas Kriszta egyszer igazi túlélőnek nevezte. Akármi is történt vele, mindig valahogy felállt. A legnagyobb talpra állása azok után volt, hogy az RTL Klubtól elcsábították a TV2-höz, hogy átvegye az Osztálytalálkozó című műsort Friderikusz Sándortól. Mivel addigra belefáradt a hajnali kelésekbe és Friderikusz felkérése is imponált neki, igent mondott. Akkor még nem tudta, hogy a csatornát sztártemetőnek hívják, ahova remek ajánlattal felvették, de utána rögtön parkolópályára tették. Gyakorlatilag eltűntették, ráadásul 2002-ben elvált, így szakmailag és a magánéletében is térdre esett. Szó szerint a padlón volt.

Azt mondta, utólag visszanézve, az ebből a helyzetből való felállás lett a muníciója, innentől tudja, hogy bármikor képes lesz megküzdeni a mélységekkel és a kihívásokkal. A kellő szakmai önismeret birtokában azt gondolja, futhatott volna nagyobbat ezen a pályán, de így alakult. Szerinte ilyen helyzetben józan ember elkezd gondolkodni, és nem csak kifelé mutogat, önvizsgálatot is tart. Képzésekre kezdett járni, minden energiát és pénzt abba fektetett, hogy elinduljon egy másik irányba. Ezután a felállás után kezdett el írni és tanítani, amit szintén nagy erőbedobással csinált, és egy új világot fedezett fel magának. 

A változásoknak ezzel nem ért vége: régóta szeretett volna egy saját kuckót, és végre egy százhúsz éves parasztházba költözött, amit álomházikónak nevez. Ebben a fiai is bátorították, nem felejti el azt a csoda mondatot, amit a kisebbik fia mondott, amikor egyetemre ment: "Kezdj el élni!". Úgy érzi, ők tudják a legjobban, mit csinált végig velük, értük, amit ugyanakkor sosem érzett áldozatnak.

2019-ben vesztette el az édesanyját, akivel baráti viszonyt ápolt. Ezt követte a pandémia, ami alatt bő fél évig egyáltalán nem volt munkája. Nem csoda, hogy a szíve és a lelke nem volt nyitva. Nem várt megmentőre, aki megoldja az összes problémáját, abban viszont nagyon hitt, hogy ha majd jól lesz, akkor tud hozzá csatlakozni valaki. Mindig erősen élt benne a kép, hogy nem lesz egyedül, számára nagyon fontos a kapcsolódás, igényli, hogy szerethessen.

Ahogy elkezdte magát összerakni, rögtön érezte, hogy valamit kellene lépnie ezen a téren is. Egy társkereső appon ismerte meg azt a férfit, akit ő csak Valakinek hív, és akivel nyolc hónapja élnek együtt nagy békében és boldogságban. Kezdetben kicsit megijedt, mivel már húsz éve nem élt együtt egy férfival sem. De minden rettentő gyorsan történt. Ő pedig nem vizsgálta árgus szemekkel a férfit, nem kereste, hol köthetne bele, csak hagyta magának, hogy átélje a jót. Már mást gondol a kompromisszumokról is, mint húsz évvel ezelőtt. Tisztában van vele, hogy mindkettőjüknek van története, így szerinte a kapcsolat már eleve két karcolt ember találkozása. Ma már úgy tartja, két ember múltját és annak minden hozadékát össze kell fésülni, hogy közös csatornában menjen tovább.

Szily Nóra azt mondta, nincs jó apaképe, ha nem lett volna az anyai nagyapja, nem tudja, mit gondolna a férfiakról. Szülei másfél éves korában elváltak, a nevelő apja pedig, aki tizennégy éven át nevelte, tizennyolc éves korától nem kereste, egyszerűen kiradírozta, ahogy új családja lett. Csodálatosnak tartja, hogy azok a férfiak, akikkel ő gyereket vállalt, nem azt hozták a gyerekei életébe, amit az apái az övébe. Egyikük sem él már, a megbocsájtáson még dolgozik, még van benne düh, és a gyermeki énje még mindig sír. Azonban úgy véli, a csalódásokból adódó bizalmatlanságot és a magával szembeni elégedetlenséget a saját hasznára fordította. Azt mondta, talán azért is ülhet itt, mert az állandó bizonyítási vágy tette azzá aki. Talán ezeknek a csalódásoknak is köszönheti a hivatását, az útját.

A teljes beszélgetést a cikkben található lejátszóra kattintva hallgathatják meg vagy megtekinthető az adás a YouTube csatornánkon is, vagy alább.

Szavakon túl/Szily Nóra
2023.1.29., vasárnap 13.00
Műsorvezető: Kadarkai Endre