„Klubrádió
Ötös - Gálvölgyi Jánossal

(Szerzői) Jogunk van hozzá

26/09/2021 08:03

| Szerző: Timár Ágnes/Klubrádió

A pénteki Ötösben Gálvölgyi János vendége Dr. Fodor Klaudia Franciska volt, akivel a szerzői jogról beszélgettek, majd a műsor második órájában Bóta Gábor színházkritikai rovatát hallhatták, valamint Ámon Heni gasztroblogger ajánlott különleges recepteket.

2021. szeptember 24. Ötös - Gálvölgyi Jánossal (2021. szeptember 24., péntek 10:05)
86:46
00:00
Műsorvezetők: Gálvölgyi János Szerkesztők: Timár Ágnes
Fodor Klaudia a műsorban elmondta, Gutenberg koráig kell az időben visszautaznunk, ha az első szerzői jogi védelmi eseteket akarjuk megtalálni. Ennek az az oka, hogy a könyveket kiadó társaságok jogot formáltak az adott mű sokszorosítására.

A jogász hozzátette, a legtöbb felkutatott és ismert eset természetesen a jelenben található. A beszélgetés folyamán több konkrét esetet hozott fel. Kitért arra, hogy mi a helyzet a fordításokkal, a lejárt jogokkal és a jogutódok elsőbbségével. Az is kiderült az interjúból, hogy továbbra is 70 év után jár le a szerzői jog, amely nem hosszabbítható meg. Ezt a 70 évet a szerző halálától számítják, majd ezt a jogát, amelyet különben életében nem ruházhatja át másra, elsősorban a leszármazottak öröklik. Fodor Klaudia hozzátette, a szerző azonban a végrendeletében kikötheti, hogy kié legyen a szerzői jog.

A beszélgetésben kitértek azokra a nehezen mérhető esetekre is, amikor például szórakozóhelyen, fodrászatban, falunapon szól a zene, amely természetesen szintén a szerzői jog körébe tartozik.

Fodor Klaudia mesélt arról is, mi vonatkozik a fotók felhasználására. Elmondta, ez egy nagyon bonyolult terültet a szerzői jognak, hiszen más vonatkozik egy kép felhasználására, ha egy könyvben használják fel az adott képet, vagy például a közösségi médiában. Arra kitért a jogász, hogy ez utóbbi érintheti a legtöbb embert. Ugyanis a Facebookra feltett, a neten talált fotók többségét szintén szerzői jog védi, vagyis, ha ezt engedély nélkül felhasználjuk, akkor ez különböző szankciókat vonhat maga alá.

Az interjúban továbbá különbséget tettek a szerzői jog, a szabadalmi jog és a védjegy között.

Ötös - Gálvölgyi Jánossal
2021. szeptember 24. péntek 10:00
Szerkesztő: Timár Ágnes