„Klubrádió“
Belső közlés

Szaniszló Judit: Az nem

26/09/2020 12:05

| Szerző: Pályi Márk / Klubrádió

A Klubrádió honlapján minden hétvégén közzéteszünk egy verses vagy prózai felolvasást Belső közlés című irodalmi műsorunk felvételei közül. Ma Szaniszló Judit Az nem című szövegét hallgathatják meg a szerző előadásában.

2020. szeptember 26. Belső közlés (2020.09.26. Szaniszló Judit)
01:23
00:00
Az éppen most új kötettel jelentkező nyelvzsonglőrt, Szaniszló Juditot először, még több mint egy évtizeddel ezelőtt, Kornis Mihály fedezte föl blogja alapján és ajánlotta be írásait a Holmiba; jó néhány évvel később azután a Petri György-díj kurátorai is fölfedezték képességeit és 2015-ben neki ítélték a legjobb kötet nélküli pályakezdőnek járó kitüntetést. Belső közlés című műsorunk ebből az alkalomból látta vendégül a Klubrádió stúdiójában a zsűri egyik akkori tagjával, Radnóti Sándor esztétával együtt. A műsorban a beszélgetés mellett Szaniszló egyik hosszabb szövegét Valcz Péter színművész is felolvasta, a mától honlapunkon is meghallgatható rövid szösszenetet pedig maga a szerző olvasta fel.

A szöveg a fenti lejátszás gombra kattintva hallgatható meg. A szöveg eredeti írott változata:

Szaniszló Judit: Az nem

A tudni az nem youtube prezentáció.
A megvilágosodni az nem index címlap.
A beszélni az nem magyar.
Az érezni az nem kétfelvonásos.
A meglátni és megszeretni az nem artmozi.
A megkapni az nem az utolsó éjszakai metró.
A csábítani az nem videójáték.
A feldobni az nem levitáció.
A leesni az nem intenzív osztály.
Az őszintének lenni az nem vallás.
A gyónni az nem adóbevallás.
Az átlátni az nem jövőheti műsorújság.
A boldognak lenni az nem csokigyár.
A felismerni az nem államilag finanszírozott képzés.
Az együttérezni az nem összehasonlító élettudomány.
A különélni az nem egy rosszul szigetelő gipszkartonfal.
Az otthagyni az nem két keresztbe rakott kanál.
A hanyatt esni az nem szexualitás.
A körbenyalni az nem gasztronómia.
A zenélni az nem összhangzattan.
Az utazni az nem kilométeróra.
A megérkezni az nem üres benzintartály.
A bizonytalankodni az nem szegénységi bizonyítvány.
A részegnek lenni az nem saskabaré.
Az írni az nem közösségi oldal.
Az élni az nem üzenetrögzítő.