„Klubrádió
Szabadság, elvtársak!

Rendszerváltás - különböző hajókban evezve

8/03/2020 17:37

| Szerző: Klubrádió

A Szabadság, elvtársak! műsorában a rendszerváltás kezdeteiről és az azóta eltelt évtizedekről beszélgetünk egy-egy fontos szereplő emlékeinek felidézésével. Ezúttal Angyal Ádám, a hajógyár egykori igazgatója osztotta meg emlékeit.

Államilag támogatott fenegyereknek hívtak, aki vállalati érdekeket próbált képviselni a MSZMP-vel szemben, legalábbis addig, ameddig tudott – mondja magáról Angyal Ádám, az egykori Ganz Danubius Hajó- és Darugyár vezérigazgatója.

A közgazdász a Szabadság, elvtársak! friss adásában mesél a Piszkos tizenkettőnek nevezett nagyvállalatok működéséről, miniszterek felhívásáról, a vendégmunkások után fizetendő adóról és arról, hogyan tette könnyebbé az útját a pártfunkció. Angyal Ádám az utcáról sétált be a hajógyárba, mert közel volt hozzá villamossal, gyakornokból lett 30 év alatt vezető, miután a hatalmasok csatájában ő lett a csöndes befutó, és máig állítja, hogy lehetett volna jó céget csinálni, ha nem sodorja el őket a rendszerváltás, valamint a szamárság és butaság.

A műsor adásai megtalálhatók a Klubrádió YouTube csatornáján is. Ha szeretné egyben meghallgatni azokat, vagy nem akar lemaradni az újakról, iratkozzon fel! Hogyan? Mi sem egyszerűbb! Nyomja meg az alábbi gombot!

FELIRATKOZOM:

Címlapi kép: Fortepan.hu 1984. Magyarország,Budapest XIII. Népsziget, Ganz Hajó-és darugyár.

Szabadság, elvtársak!
2020. március 6., péntek 19:00
Műsorvezető: Szénási Sándor
Szerkesztő: Selmeci János