Raskó: Szerencsétlen megoldás feltett kézzel várni az aszályt
24/06/2025 13:37
| Szerző: Klubrádió/Pacsmag Eszter Diána
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
"Óriási beruházás áll előttünk ahhoz, hogy az aszály ne okozzon minden évben sok-sok százmilliárdos kárt" – mondta Raskó György agrárközgazdász.
Az aszály minden évben milliárdos veszteséget okoz a magyar mezőgazdaságnak: a megelőzésről és a lehetséges megoldásokról kérdeztük Raskó György agrárközgazdászt.
A szakértő szerint a szemléletváltás a vízgazdálkodás terén megtörtént: a víz megtartására való törekvés állandóvá vált, a gazdák, a termelők és a vízügyi hatóságok is kezdenek átállni erre a gondolkozásra.
Azonban ez nem elegendő: az állam és a termelők részéről is szükség van beruházásokra, ugyanis a megoldás képlete adott, de a gyakorlati megvalósulásban vannak elmaradások.
„Víztározókat kell építeni, a csatornákat ki kell tisztítani, szivattyú állomásokat fel kell szerelni. Tehát óriási beruházás áll előttünk ahhoz, hogy az aszály ne okozzon minden évben sok-sok százmilliárdos kárt.”
„Ott, ahol víz van, ott élet van: magas hozamokat el lehet érni, és komoly jövedelmezőséget is.”
Raskó szerint talajvízszint víztározás és az okos öntözőrendezrek elterjedése hozhatna minden további nélkül 1000 milliárdos jövedelmet a magyar mezőgazdaságnak, így a magyar gazdaságnak is.
A gyakorlati megvalósítás körülbelül évtizedes munka lenne az ország számára, így a halogatása nem előnyös, illetve amennyiben a beruházások elmaradnak, akkor olyan növények termeléséről le kell mondanunk, mint a kukorica, legalábbis az Alföldön.
„2022-ben tragikus aszály volt, most körvonalazódik egy 2022-es helyzet az alföldi régióban, és hát ezt feltett kézzel, tárt karokkal várni, ez nagyon-nagyon szerencsétlen megoldás egy nemzet részéről.”
Az agrárközgazdász szerint az állam akkumulátorgyár-programja nem csak vizet von el a mezőgazdaságtól, de nem is olyan nyereséges, mint amilyen a mezőgazdaság lehetne megfelelő anyagi ráfordítással. „Én magát az akkuprogramot felelőtlen kormányzati akciónak tartom, elsősorban a környezetszennyezés miatt és láthatóan a nemzeti jövedelem termelése az akkugyáraknak bizony nagyon-nagyon minimális.”
Az állam szerepe: van pénz és hajlandóság a finanszírozásra?
A szakértő szerint ezermilliárdos nagyságrendű beruházása van szükség, azonban ha azt akarjuk, hogy ne érje a magyar mezőgazdaságot minden évben sok százmilliárd forint kár az aszály miatt, akkor a beruházássorozatot el kell kezdeni. Raskó szerint egyelőre az állam ebben az irányban konkrét megvalósítást nem tervez.
„A kormányok elmúlt időszakban erre inkább csak látszatcselekvés szintjén tettek valamit.”
A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. (Ha appon keresztül éri el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a beszélgetések meghallgatásához, kérjük, lépjen át a klubradio.hu-ra.)