„Klubrádió
Filmklubrádió

Philharmonia Hungarica – Az elhallgatott zenekar

27/05/2023 08:58

| Szerző: Klubrádió

A Filmklubrádió e heti adásában egy világhírű magyar, itthon mégis kevéssé ismert zenekarról készült dokumentumfilmről lesz szó. Rózsa Péter vendégei Az elhallgatott zenekar című film alkotói, Szőke Cecilia rádiós zenei szerkesztő, Somogyvári Rudolf rendező és Schwartz József, kürtös. Hallgassák meg délután 2-től, addig pedig nézzenek bele a filmbe!->

A Filmklubrádió e heti adásában a Philharmonia Hungarica zenekar történetéről szóló Az elhallgatott zenekar c. filmről lesz szó.

1957. május 28-án valóságos csoda történt a bécsi Konzerthausban; egy fergeteges bemutatkozó koncerten megszületett a Philharmonica Hungarica, a forradalom leverése után emigrált magyar zenészek zenekara. Negyven éven át koncerteztek, a világ egyik leghíresebb együttese lett, miközben a kádári Magyarországon még a nevüket sem lehetett leírni vagy kiejteni.

A zenekar megalapítása egy fiatal karmester, Rozsnyai Zoltán ötlete volt, aki 1956-ban feleségével és kislányával menekülni kényszerült Magyarországról. Már az év decemberében a bécsi rádión keresztül meghirdette, hogy jelentkezzenek a magyar muzsikusok meghallgatásra.

Amerikai pénzügyi támogatással tudtak elindulni. Bécsben aztán szűkös lett a hely, hiszen ott már eleve több világszínvonalú filharmonikus zenekar volt. Keresni kellett egy helyet, ahol le tudtak telepedni, végül Adenauer, az NSZK kancellárja adoptálta őket német zenekarként...

Szőke Cecilia rádiós zenei szerkesztő és Somogyvári Rudolf rendező dokumentumfilmet készített erről a történetről. Somogyvári szerint óriási szerencse, hogy nem kaptak jelentős támogatást a filmhez, mert így az elkészítéséhez arra volt szükség, hogy valóban bekerüljenek a közösségbe, a zenekar befogadta őket. 

Rózsa Péter vendégei Schwartz József, a Philharmonia Hungarica kürtöse, Szőke Cecília és Somogyvári Rudolf.

Filmklubrádió
2023. május 27., szombat, 14:00
Műsorvezető: Rózsa Péter