„Klubrádió“
Esti gyors

Pécs: a Fidesz rombol, az LMP mégse fog össze

12/08/2019 20:44

| Szerző: Klubrádió

Az LMP volt társelnöke, a pécsi Keresztes László Lóránt szerint bár amit a Fidesz művel, az „a rombolás netovábbja”, a szocialista városvezetés alatt óriási adósságokat halmozott fel a baranyai város, ezért sem vesznek részt az összefogásban.

2019. augusztus 12. Esti gyors / részlet, Keresztes László Lóránt (19.08.12.)
04:50
00:00

Az LMP vasárnap jelentette be, hogy Kóbor József biofizikust indítja, aki azt írta (és innentől idézzük), az "ellenzéki összefogás" célja tulajdonképpen nem más, mint hogy a bukott fideszes városvezetés helyett az azt megelőző, pontosan ugyanúgy megbukott garnitúrát és érdekköröket hozza ismét helyzetbe.

Erről kérdeztük Keresztes László Lórántot, aki azt mondta: az LMP országosan csupán három helyen indul önállóan, két budapesti kerületben és Pécsett. Úgy folytatta: a helyi DK döntött úgy, hogy ki kell őket szorítani a baranyai megyeszékhelyen, nem rajtuk múlott. Olyan feltételeket teremtett a DK az összefogás vezető erejeként, amelyek egy zöld pártnak nem elfogadhatók.

Ajánlottak nekik egy másik választókerületi koordinációt, de ezt is visszautasították, ezért szerinte pozíciókra gyúrnak. A „bukott garnitúra” kifejezést úgy indokolta: korábbi szocialista városvezetőket hoznának vissza alpolgármesterként. Az MSZP-s városvezetés 2009-ig 40 milliárdos adósságot halmozott fel, utána viszont amit a Fidesz művel, az „a rombolás netovábbja” – közölte. Szerinte kitelt a becsülete mindkét erőnek, olyan jelölteket kell csatasorba állítani, akik frissességet, hitelességet képviselnek.

Az LMP elsőként ült le a tárgyalóasztalhoz és részt vettek abban a megegyezésben, hogy egy választókerületben egy ellenzéki jelölt induljon. És mivel szerintük az ellenzék többi ereje nélkülük kíván megmérkőzni, ezért elindulnak önállóan. Keresztes azt mondta: elég világos volt az a javaslat, amelyet letettek a többiek asztalára a választókerületi visszaléptetésről, és mindenkinek önkritikát kellene gyakorolnia.

A beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. Címlapi kép: Wikimedia Commons

Esti gyors 
2019. augusztus 12., hétfő 18:15
Műsorvezető: Herskovits Eszter