„Köszönjük
Megbeszéljük...

Parragh László kitart az ötlete mellett

19/11/2020 05:03

| Szerző: Bolgár György/Klubrádió/K.K.

Az iparűzési adó egy rossz adónem. Az iparkamara védené a kisebb vállalkozásokat. Az önkormányzatok pedig tárgyaljanak a kormánnyal.

2020. november 18. Megbeszéljük - részlet 20.11.18. Parragh László
16:03
00:00

Európában sehol nincs olyan adó, mint a magyar iparűzési, amelyik csak az árbevételt veszi figyelembe, a nyereséget, veszteséget kihagyja a képletből. Ráadásul földrajzilag sem korrekt, mert a vállalkozás bejegyzés szerinti székhelyét nézi csak. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke azt mondja, hogy ez nem jó adónem, évek óta próbál valamit tenni az átalakításáért. A mikro- kis- és középvállalkozók a járvány miatt bajban vannak, a lét-nemlét határán egyensúlyoznak, segítségre van szükségük, és az iparűzési adótól mentesíteni kellene őket. Ezt a véleményét ma is fenntartja a kamara elnöke, bármilyen vitát is robbantott ki.

Önkormányzati vezetők, polgármesterek tiltakoztak az ellen, hogy két évre felfüggesszék a helyi iparűzési adót. Ugyanis a településeknek gyakorlatilag ez az egyetlen bevételük, ebből kell a létfeltételeket biztosítaniuk. Bölcsődét, óvodát fenntartani, közvilágítást üzemeltetni, az utcákat rendben tartani, takarítani, és még folytatható a sor. Parragh László válasza erre az, hogy ő a vállalkozók érdekeit védi, az önkormányzatok üljenek le a kormánnyal tárgyalni, hogy milyen támogatást kaphatnak. A válságot mindenki megszenvedi, közös teherviselés van. Igaz, hogy a többletköltséget most az állam tudja finanszírozni, hisz a nemzetközi pénzpiacon forrásokhoz juthat, de végül mégis az állampolgároknak kell fizetniük. Inflációban, árfolyamveszteségben, adókban meg fog jelenni ez az összeg.

Parragh László szerint egyébként nem csak a helyi iparűzési adó reformjára lenne szükség, más adónemek is vannak, amelyek már nem felelnek meg a mai gazdasági elveknek.

Az interjút a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg. Kiemelt kép:168 Óra/Bazánth Ivola.

Megbeszéljük
2020.11.18. 16:00
Műsorvezető: Bolgár György

 

 

 

És még valami:

A Klubrádió elindult Az Év Honlapja 2020 versenyen, amelynek egyik díja a közönség szavazatától függ. Kérjük, szavazzon ránk! Ezt az alábbi képre kattintva teheti meg.
Ha úgy döntött, támogat minket, akkor a verseny oldalára jutva, a jobbra fent látható kék gombra kell majd kattintania – mellette látszik, hány szavazatnál tartunk.
Ez is egy apró segítség a Klubrádiónak. Köszönjük.

Az év honlapja 2020 szavazás