„Zajlik
Reggeli gyors

Önkormányzat? Mi (volt) az?

18/11/2020 12:14

| Szerző: Klubrádió/K.K.

Nem lesz tömegközlekedés, nem lesz közvilágítás, nem lesz takarítás Budapesten, ha az iparűzési adót elvonja az állam. Vége az önkormányzatiságnak.

2020. november 18. Reggeli gyors - részlet 20.11.18. Tüttő Kata
09:40
00:00

Elengednék két évre a helyi iparűzési adót, továbbá befagyasztanának minden más helyi adót, nehogy az önkormányzatok azzal próbáljanak bevételhez jutni. Mindezt a pandémiára hivatkozva. Az ötlettel –legalábbis a nyilvánosság számára- Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke állt elő. A javaslat szerint ez ágazattól függetlenül érintene minden mikro-, kis- és középvállalkozást. Az elképzelést nem csak ellenzéki településvezetők, hanem fideszes polgármesterek is keményen támadják, ugyanis a falvak, városok fenntartásáról, életéről, élhetőségéről van szó.

Tüttő Kata, Budapest városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettese úgy jellemezte a helyzetet, hogy az Orbán-kormány eddig egyenként vagdalta le a lábujjakat, most már az egész láb kell neki. Az iparűzési adó gyakorlatilag az egyetlen bevételi forrás. El is viszi nagy részét rögtön két dolog, a BKV üzemeltetése és a közvilágítás finanszírozása. Utat építeni, vagy bármit fejleszteni eddig is csak uniós forrásból tudtak, de az EU hólapátolásra nem fog pénzt adni.

Tüttő Kata szerint a döntés az iparűzési adó elvételéről az önkormányzatiság végét jelentené. Ez az ötlet egy, a végig nem gondolt, irracionális, kártékony döntések özönéből. Az élethez, a vállalkozások életéhez kiszámíthatóság, jogbiztonság kellene. Most azt tapasztalni, hogy reggel valaki egyik, vagy másik lábbal kel, és ilyen, vagy olyan döntést hoz. Eklatáns példát említett Tüttő Kata, ugyanis egy vízművel kapcsolatos projektnél 3 milliárd forinton akadt fel a kormány, miközben Orbán Viktor a vétójával 2.500 milliárdot dob ki az ablakon. Összevisszaság van itt is, mint a járványkezelésben – jegyezte meg a főpolgármester- helyettes.

Az interjút a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg. Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán.

Reggeli gyors
2020.11.18. 06:00
Szerző: Kárpáti János

 

 

 

És még valami:

A Klubrádió elindult Az Év Honlapja 2020 versenyen, amelynek egyik díja a közönség szavazatától függ. Kérjük, szavazzon ránk! Ezt az alábbi képre kattintva teheti meg.
Ha úgy döntött, támogat minket, akkor a verseny oldalára jutva, a jobbra fent látható kék gombra kell majd kattintania – mellette látszik, hány szavazatnál tartunk.
Ez is egy apró segítség a Klubrádiónak. Köszönjük.

Az év honlapja 2020 szavazás