Parászka: A DK kampányüzenete akaratlanul erősíti a Fideszét
4/02/2026 07:30
| Szerző: Klubrádió/Lőrincz Csaba
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
A DK a határon túliak szavazatát megszűntető javaslata nem szerencsés kevesebb mint hetven nappal a választások előtt – véli Parászka Boróka. Szerinte ugyanis az erdélyi magyarok körében Fidesz narratíváját erősítik, és mozgósító hatásúak.
Ahogy arról korábban a Klubrádió is beszámolt, benyújtotta legújabb törvényjavaslatát a Demokratikus Koalíció, amely értelmében megszűnne a határon túli magyarok szavazati joga. Kálmán Olga a Klubrádiónak azt mondta, a határon túli regisztrált szavazók száma közel 500 ezer fő, ami akár több parlamenti mandátum sorsát is eldöntheti. Ezzel szemben a külföldön dolgozó magyar állampolgárok számára a szavazás jelentősen nehezített.
„Ezen is érdemes elgondolkodni, de én azt hiszem, hogy így 70 nappal a választások előtt azt érdemes megérteni, hogy milyen hatása van a kampányra. Egyébként a Fidesz nagyon ideges, mert az új választók száma messze elmarad a vártnál” – mondta a Megbeszéljük keddi adásában Parászka Boróka újságíró, a HVG publicistája. Ennek oka részben az, hogy Romániában súlyos belpolitikai és gazdasági válság zajlik, az embereket sokkal inkább az adóemelések, megélhetési gondok és sztrájkok foglalkoztatják, mint a magyarországi kampány.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy a Fidesz és az RMDSZ azt a narratívát erősíti, amellyel azt hirdetik, hogy ha a 2026-os magyar választáson nem a Fidesz nyer, akkor Tisza jön, és különböző károk érhetik az erdélyi magyarokat. És bár nem állítja, hogy a DK és a Fidesz egymás kezére játszana a kampányban, „ez a kampányüzenete a DK-nak teljes mértékben összecseng azzal, amit a Fidesz mond, felerősíti, és mozgósítja az embereket”.
Szerinte az erdélyi magyarok nem homogén Fidesz-tábor, és egy fegyelmezett, empatikus ellenzéki kommunikáció képes lehet csökkenteni a Fidesz dominanciáját.
Az interjút a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. Címlapi fotó: MÚOSZ (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
2026.02.03., kedd 17:20
Riporter: Bolgár György
