"A határon túliak szavazati rendszerét csalásra építették ki, és nem a nemzet egységéről van szó"
2/02/2026 18:18
| Szerző: Klubrádió/Lőrincz Csaba
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
A határon túli regisztrált szavazók száma mára közel 500 ezer fő, ami akár több parlamenti mandátum sorsát is eldöntheti. Ezzel szemben a külföldön dolgozó magyar állampolgárok számára a szavazás jelentősen nehezített – mondta Kálmán Olga.
Elkészült a DK törvényjavaslata, amely a határon túliak szavazati jogának megszüntetéséről, valamint az arányos választási rendszer helyreállításáról szól. Ezt a törvényjavaslatot még ebben a parlamenti ciklusban is be fogják nyújtani, ugyanis már csaknem félmillió határon túli regisztrált az április 12-i országgyűlési választásokra – írja közleményében a párt, amelyet aztán a kormány élesen bírált.
„A határozati javaslatunkat, vagy pontosabban törvényjavaslatunkat, benyújtjuk a parlamentnek. Ki fog bújni a szög a zsákból, mondjuk, olyan túl nagy tétben nem fogadnék rá, hogy a Fidesz képviselőit sikerül meggyőzni azzal, hogy ez így nem jó, hiszen ezt az egész rendszert ők a csalásra építették ki, és nem a nemzet egységéről és valamiféle nemzeti jóvátételről van szó” – mondta a Megbeszéljük hétfői adásában Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője. Szerinte a Fidesz által kiépített, választási csalásokra alkalmas konstrukció, amely hosszú távon biztosítja a kormánypárt hatalmát.
Mikola István korábbi kijelentéseire hivatkozva – akit egyébként emiatt az egyik legőszintébb fideszes politikusnak tart – azt akonzekvenciát vonta le, hogy a Fidesz nyíltan politikai haszonszerzés céljából adta meg a szavazati jogot a határon túliaknak.
Arra is kitért, hogy a határon túli regisztrált szavazók száma mára közel 500 ezer fő, ami akár több parlamenti mandátum sorsát is eldöntheti. Ezzel szemben a külföldön dolgozó magyar állampolgárok számára a szavazás jelentősen nehezített, mindössze 146 külképviseleten lehetséges, szemben például Románia gyakorlatával.
Az interjút a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
2026.02.02., hétfő 16:20
Riporter: Bolgár György
