„1%
Reggeli gyors

Ősztől jöhet a feketeleves Orbánnak

10/07/2019 08:38

| Szerző: Klubrádió

A 7-es cikk szerinti eljárás minden bizonnyal felgyorsul majd, de előtte világossá kell tenni, hogy nem az állampolgárok, hanem a kormány ellen indult.

2019. július 10. Reggeli gyors - részlet 19.07.10. Donáth Anna
08:26
00:00

Bár ezek a napok is érdekesek a Fidesz számára, hiszen az Európai Parlamentben most választanak bizottsági elnököket, alelnököket, koordinátorokat, vagyis most folyik a posztok elosztása, a lényeg később jön. Azután, miután rendezte sorait az EP.

Az Európai Unió soros elnökségét Finnország vette át, és ott bizony komolyan veszik a jogállamiságot. Vélhetően felgyorsítják majd a Magyarország elleni, 7-es cikkely szerinti eljárást. A demokratikus játékszabályok megkövetelik, hogy erről konzultáljanak a parlamenttel, tehát amíg az nem áll fel, és nem veszi fel a normális fordulatszámot, addig nem nagyon halad a folyamat – mondta Donáth Anna, a Momentum képviselője.

A procedúra fontos eleme, hogy meghallgatják a magyar kormány álláspontját is, ami azért különösen érdekes lehet, hiszen Orbánék egészen másképpen, durvábban kommunikálnak itthon, mint Brüsszelben. Az egész viselkedésük kettős, egyfelől gesztusokkal mutatják, hogy szeretnének megfelelni az elvárásoknak, másfelől például Kövér László közli, hogy lesznek közigazgatási bíróságok, csak pár részletet kell egyeztetni.

Donáth Anna szerint mindez jól mutatja, hogy az Orbán-kormány ígérteit fenntartásokkal kell kezelni. Az egész 7-es cikkely szerint eljárás a Sargentini-jelentéssel kezdődött, és a finnek egész biztosan alaposan végigmennek minden pontján. Egyértelmű, hogy a pénzügyi támogatásoknak a jogállamisághoz való kötéséről szó lesz, de a részletek még nem tisztázottak. Világossá kell tenni, hogy a kifizetések korlátozása, netán leállítása nem az állampolgárok ellen szól, hanem a demokráciát leépítő kormányok ellen.

Az interjút a fenti „lejátszás” ikonra kattintva hallgathatja meg. Kiemelt kép: Cseh Katalin és Donáth Anna, a Momentum EP-képviselői. Fotó: MTI/Illyés Tibor.

Reggeli gyors
2019.07.10. 06:00
Műsorvezető: Rózsa Péter