„Klubrádió
Megbeszéljük...

Összetart az ellenzék a III. kerületben

3/09/2019 18:02

| Szerző: Bolgár György/Klubrádió

A polgármesterjelölt Kiss László, az MSZP volt országgyűlési képviselője. Véleménye szerint a jelenlegi fideszes vezetés csak kiszolgálja a kormánypárt országos rendszerét.

 

2019. szeptember 03. Megbeszéljük - részlet 19.09.03. Kiss László
26:38
00:00

Valamennyi ellenzéki képviselőjelölt összegyűjtötte a szükséges ajánlásokat, sőt azok többszörösét a III. kerületben. A polgármester-jelölt Kiss László, az MSZP volt országgyűlési képviselője. Az ellenzéki pártok már tavaly novemberben egyeztették programjaikat, azóta együtt dolgozik egy közös csapat. Viszonylag könnyű volt tehát nekifutni a kampánynak. Annál is inkább, mert a kerület inkább baloldalinak tekinthető, mint kormánypártinak.

Kiss László középiskolában tanított, jogászként pedig mediációval foglalkozik, a mindennapjaiban ott van tehát a kompromisszumkeresés. A kerület fideszes vezetése véleménye szerint kiszolgálta a kormánypárt országos rendszerét, a szűkebb környezetében nem jelent meg igazán markánsan. Sőt, gondokkal küzdött, ezt jelzi, hogy lecserélték a fideszes képviselők majdnem felét, Bús Balázs polgármester saját egyesületet alapított, valószínűleg azért, mert nem tartotta elég erősnek a Fidesz támogatását ahhoz, hogy újra megválasszák.

Az ellenzéki jelölt az egészségügyi ellátás fejlesztését tartja az egyik legfontosabb feladatnak, a helyzet szerinte látványos megoldásért kiált. Önálló gyermekszakrendelő létrehozását tervezi, úgy véli, hogy erre meg is van a forrás a kerület kasszájában. Az oktatás a másik terület, amely prioritást kell, hogy kapjon, iskolai zölprogramok indításában gondolkodik. A szegénység, a kilakoltatások ellen bérlakások építésével küzdene, annyi önkormányzati telek van, hogy több száz lakást lehetne felhúzni, ez szerinte egy választási ciklusokon átívelő program. Átgondolná a jelenlegi segélyezési gyakorlatot is, hiszen a szegénység nem bűn.

Rég folyik a vita a mobilgát építéséről, ami a Római part környékét védené, erről népszavazást tartana Kiss László. Ugyancsak régi terv a békásmegyeri HÉV-állomás korszerűsítése, ott egy nagy P+R parkolót szeretne kialakítani, enyhítve ezzel a közlekedési és parkolási gondokat. Az is célja, hogy a mostani gyakorlattal ellentétben zöldebbé tegye a városrészt.

Az interjút a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg. Kiemelt kép: MTI/Bruzák Noémi.

Megbeszéljük
2019.09.03. 16:00
Műsorvezető: Bolgár György