Kultúra másképp
Filmek, kiállítások, kulturális események - ahogyan azt már megszokhatták a Café Péntek adásaiból. Váradi Júlia pénteken este 8-tól ismét várja önöket.
Filmek, kiállítások, kulturális események - ahogyan azt már megszokhatták a Café Péntek adásaiból. Váradi Júlia pénteken este 8-tól ismét várja önöket.
Ebben a ciklusban olyan lépést tesznek, amellyel radikálisan javítják a belváros levegőminőségét, emellett az egész városban növelik a zöldfelületek arányát és számát, valamint úgy alakítják át a közösségi közlekedést, hogy ez a karbonkibocsátásban is számítson – mondta Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes a Légkondiban.
Egy ellenzéki polgármester óvodásokkal körülvéve bájolgott a súlyos gyerekáldozatokat is követelő kurd háborús konfliktus egyik főszereplőjének feleségével. Lett volna mozgástere Gajda Péternek? És mi van a politikai pedofíliával?
A szerdán elhunyt Kossuth-díjas rendezőre, színházigazgatóra, emlékezünk. A műsorban beszélgetünk Zentéről is, akinek a gyógyulásért egy ország izgult.
Nagyon fontos nemzetközi fórumon támogatta a DK az Orbán Viktor politikáját - mondta a publicista, filozófus.
Amit Gajda Péter megtett Erdogannénak, az igazi unikum Európában – véli a filozófus, publicista.
Nagy visszhangja volt a nemzetközi sajtóban az Orbán-Erdogan találkozónak: a Reuters azt emeli ki, hogy a török elnök Budapestről is megfenyegette az EU-t a menekültek beengedésével, az AP a lehetséges gázvásárlásról ír, a Der Spiegel pedig arról, hogy a magyar miniszterelnök már a magyar érdekektől is eltávolodva pártolja csütörtöki vendégét. Kárpáti János János lapszemléje.
Ugyan lemond a korrupciós és szexbotrányba keveredett, volt fideszes győri polgármester, de megtartották az önkormányzat alakuló ülését, ahol ellene tüntettek.
Bár Recep Tayyip Erdogan látogatása ellen Budapest blokádja címmel szerveztek civil tüntetést, nem az egész délután demonstrálók, hanem a rendőrség bénította meg a fővárost.
A Budapestre látogató török elnök, Recep Tayyip Erdogan felesége egy kispesti óvodát látogatott meg, ahova több mint 10 millió forintot hozott – ezt a kispesti polgármester közölte.
Az önkormányzati választáson elért ellenzéki siker nem az ellenzék teljesítményének volt az elismerése, hanem azt tükrözte, hogy sokaknak elegük van a mostani hatalomból. A legjobb esetben is csak az ellenzéknek megelőlegzett bizalomról beszélhetünk. Az ellenzék csak akkor győzhet 2022-ben, ha példamutató a magatartása ott, ahol most tér nyílt előtte.
A Bonyolult dolgok mai témája: Kevesebb lesz az abortusz, ha az anyákat törvényileg kötelezik arra, hogy a műtét elött meghallgassák magzatuk szívhangját?