„Klubrádió
Reggeli gyors

Tamás Gáspár Miklós beszólt Kispest MSZP-s polgármesterének

8/11/2019 11:02

| Szerző: Klubrádió

Amit a magyar állam vezetői megtettek Erdogan török elnöknelk és amit Kispest MSZP-s polgármestere megtett Erdogannénak, az igazi unikum Európában – véli Tamás Gáspár Miklós filozófus, publicista.

2019. november 08. Reggeli gyors-részlet/Interjú Tamás Gáspár Miklóssal (19.11.08.)
13:51
00:00

Nem is az a lényeg, beszéltek-e és mit Erdogan hazai vendéglátói a szíriai kurdok elleni agresszióról, amikor a török elnökkel tárgyaltak. Az ami ebben az ügyben számít, a gesztus, hogy díszes körülmények között fogadták – mondta Tamás Gáspár Miklós filozófus, publicista. Ezt a gesztust nagyban megtette Orbán Viktor miniszterelnök és megtette Gajda Péter, XIX. kerületi szocialista polgármester is, akinél Erdogán felesége, Emine Erdogan tehetett látogatást. Ilyen megnyilvánulásokra Európában csak Magyarországon került sor, ami szégyen, de ezt legalább kikalapálta az Erdogan elleni budapesti tüntetés – tette hozzá.

Gajda Péter Emine Erdogant a kerület Szivárvány óvodájában fogadta csütörtökön. A török elnök látogatásáról a polgármester Facebook-oldalán azt írta, Kispestet közel 10 éves testvérvárosi kapcsolat köti a török nagyvároshoz, Isztambul-Pendikhez. Számtalan kulturális és diákcsere programot szerveztek már a vezetőkkel és a Yunus Emre Intézettel. Így esett Emine Erdoğan asszony választása a Szivárvány óvodára, ahol kollégával fogadta. Erdogán felesége több mint 10 millió forintot hozott török-magyar programok keretében az intézmény eszközfejlesztéséhez és további felújításához – közölte.

Gajda Péter a Klubrádiónak csütörtökön azt mondta, ha nem is volt kínos, de nem volt könnyű meghozni a döntést a török elnök feleségének fogadásáról. hangsúlyozta, hogy ő Emine Erdogan asszonyt fogadta, nem a férjét, aki nem politizálni ment Kispestre, hanem a fiatalokra, diákokra, kultúrára koncentráló programokra.  Arra pedig nehéz azt mondani, hogy ne tessék a kispestieknek adni semmit, mert nem fogadjuk el – tette hozzá.

 
 Gajda Péter, Kispest polgármestere és Emine Erdogan
Fotó: Marton Getto / Facebook
 

Tamás Gáspár Miklós felhívta a figyelmet, hogy Magyarország az egyetlen állam Európában – Oroszországot is beleértve –, amely támogatja Törökország tömegmészárlásokkal kísért katonai akcióját Szíriában. Ezen szerinte nem nagyon volt mit megbeszélni. Mi hangozhatott el vajon Áder János államfő és a török elnök hírek szerint jó hangulatú megbeszélésén? Hallom, kedves kollégám, katonáitok remekül irtják a kurdokat Szíriában, csak így tovább? – találgatott a publicista.

A publicista szerint magyar-török viszony főként nem gazdasági természetűek és jelentőségűek. Elsősorban ideológia és politikai kapcsolatokról van szó, Orbán Viktor és a magyar kormány mindenekelőtt diktatúrákkal tart fenn testvéri és baráti kapcsolatot, amelynek alapja a közös antidemokratikus, antiszociális és antiliberális érzés.

A beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg!

TGM a Klubrádiónak adott interjújában erősen kritizálta Gyurcsány Ferencet és a DK-t is. Erről itt olvashat.

Reggeli gyors/Interjú Tamás Gáspár Miklóssal
2019. november 08., péntek 07.20
riporter: Panxnotded Miklós