Nőnap a Keletiben

Biztosan emlékeznek filmekből olyan jelenetekre, amikor a hősszerelmes öltönyben és kalapban, óriási virágcsokorral a kezében várja a kedvest. Vagy amikor egy szintén gondosan megkötött bokrétát lóbálva rohan a pechére éppen elsuhanó vonat után. Nincs arról tapasztalatom, hogy ez ma is módi lenne, de valamiért csak van a Verseny utca sarkán, mindjárt a Keleti pályaudvar mellett egy virágárus. Még ha azonnal nem is látszik, hogy kik volnának itt a törzsvásárlók. Az átlagos hétköznapokon van itt virágföld meg néhány sápadt rózsaszál – szegfű nemigen, egyszer egy igen mogorva, ám annál elkötelezettebb boltos rám szólt, hogy szegfűt nem tart, az kiment már a divatból, és csak két sarokkal később esett le a nekem a tantusz, hogy ő speciel egy párt logójára gondolt. Míg én egy szerinte már levitézlett virágra. Növénytani ismereteim mindaddig nélkülözték a politikai kurzus fogalmát. Visszatérve a pályaudvar-közeli virágárushoz, a Nőnap-Anyák Napja-ballagás konjunktúrájában viszont költemények százai illatoznak ugyanitt az aszfaltra kitett bödönökben, én mindannyiszor átélem a virágárusok nagy ünnepeit.

Olyan négy-öt méterre ettől a bolttól most BKV-buszok állnak, a kijelzőjükön gőzölgő kávét ábrázoló piktogrammal. Ez általában azt jelzi, hogy a járat éppen nincs szolgálatban. Most azonban éppenséggel abban vannak, még ha nem is mennek sehova. Az ajtóikon kartonlapok, azt írja rajtuk ukránul és angolul, hogy melegedőbusz. A motorok járnak, a nőnapi csokrokat belepi némi benzingőz a világ boldogabb helyeiről már régen kitiltott dízelüzemű monstrumok égéstermékéből. A buszokon meredt tekintettel ülőknek vagy bóbiskolóknak és vasútállomás várócsarnokaiban téblábolóknak ezrével volna kinek virágot venni. Március 8-án az itt várakozók többsége nő, tolószékben ülő asszony elegáns bundában, a bunda alatt három réteg pulcsi, az sem kell belegyömöszölni a bőröndbe, szatyorba, kinek mi esett előbb kézre. A kislányok kezében alma vagy narancs, baba nincs, az már nem fért bele feltétlenül szükséges holmik közé. Szaladgálnak a nagyobbak, a kisebbek ölben, babakocsiban figyelnek, nem sírnak. Már vagy még. Az anyák is – ahogy mondani szoktuk – tartják magukat. A főpályaudvar valaha igényes stukkói rég elszürkültek, a világváros vasúti csarnokaiban pislákolnak csak az égők. Nem baj, így könnyebb a lócákon elbóbiskolni a több napi, s ki tudja mikor végződő utazás után, vagy során. A fiatal csajok zöme igényesen sminkelt, izgatottan tervezget, no persze nem randira várnak. Vagy talán igen. Azok a férfiak, akik most átbattyognának a sarokra egy csokorért – nos ők nincsenek itt. Alighanem két bombarobbanás között keresnek egy kis maradék wifit, hogy legalább néhány szót válthassanak a budapesti Keleti Pályaudvaron várakozó nőkkel.

Olyan már mint egy menekülttábor, 
Mindenki itt van, aki nem elég bátor.

Európa kiadó. Hát igen. Európa kiadó, vagy legalábbis újjá értelmezendő. De nem EZEKNEK. Akik közben kábé a Nők Napján kilőttek egy szülészeti és gyerekklinikát Mariupolban. Sejtem, hogy nőügyekkel ők sem foglalkoznak.

A fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg a műsort.