„Klubrádió“
Fülbevaló

Nem könnyű ma itt gyereknek lenni

22/05/2019 14:48

| Szerző: Klubrádió

A gyereknap viszont arról szól, hogy a gyerekek legalább egy napra elfelejthessék, miért nem – erről is beszélgettünk a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat munkatársával a Fülbevalóban.

2019. május 21. Fülbevaló (2019. május 21., kedd 13:00)
45:57
00:00
Műsorvezetők: Kovács M. Veronika
Először egy kézipoggyászos, nyugdíjas „hippivel”, Földvári Andrással (a világ 74. legtöbbet utazott emberével) beszélgettünk, aki több mint 700 repülőtéren fordult meg, és szinte a Föld minden egyes, ENSZ által elismert államában járt már. Hogy sikerült ennyi helyre eljutnia? Mi van – a nem túl nagy – bőröndjében és volt-e már olyan, hogy nem értették meg, holott nyolc nyelven beszél? Hallgassák meg a Fülbevalót, és kiderül!

Az óra második felében a gyereknap volt a téma, amit most vasárnap ünneplünk majd Magyarországon. Ott, ahol a kormánypropaganda szerint az gyermek az első. És ott, ahol ezt hallva az ember néha kicsit keserűen teszi hozzá: már amelyik. Mondjuk amelyik nem Fóton él, mert az ő érdeküket most pont nem veszi figyelembe a kormány, simán szétszakítják az eddig testvérként együtt nevelkedett gyerekeket. És nem is az a gyerek az első, akit az utcára tesznek a szülők tartozása miatt, és akinek azt üzenik a miniszterelnök nevében: bár nem lesz otthonod, de kitartás.

És még hosszasan és egyre indulatosabban sorolhatnám, de ez most nem az a műsor. Itt most arról beszélünk majd, hogy milyen programokkal várják őket és a szüleiket a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat munkatársai, hogy legalább egy napra elfelejthessék, miért nem könnyű ma itt gyereknek lenni. Wendler Baross Judit, a szolgálat rendezvényszervezője volt a műsor vendége, aki arról beszélt: sokféle sportos programot próbálhatnak ki a gyerekek a Városligetben a hétvégén.

(címlapi kép: Pixabay.com)

A műsort a cikk elején, a lejátszóra kattintva hallgathatják meg!

Fülbevaló
2019. május 21., kedd 13 óra
Műsorvezető: Kovács M. Veronika