"Nem kell megijedni a Tisza esetleges kétharmadától sem, ha visszatér a régi alkotmányhoz"
25/06/2025 22:41
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Szikora Gábor
Örkény Antal szociológus azt mondta, itt nem egy pártot, hanem egy rendszert kell felszámolni, és szerinte a jelenlegi, elfogadhatatlan magyarországi állapot alapja, origója a 2012-es, Fidesz által elfogadott alaptörvény. Úgy véli, ha a Tisza Párt kétharmadot szerezne, lényegében reaktiválhatná az 1989-es, jelentős legitimitással rendelkező alkotmányt.
Tehát a kérdés az, hogy mi lesz akkor, ha a Tisza Pártnak kétharmada lenne a parlamentben jövőre – vezette fel Örkény Antal szociológus, az ELTE professzor emeritus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora a Megbeszéljük adásában. Mint mondta, ebben a kérdésben az emberek jelentősen megosztottak, van egy jelentősebb része a társadalomnak, amely hitelt ad Magyar Péternek. Tehát, hogy mindannak alapján, amit elmondott, el lehet képzelni, hogy miként gondolja el a rendszerváltást és a jövőt a Tisza Párt elnöke.
Vannak azonban sokan, akik kételkednek, nem bíznak Magyar Péterben, vagy egyáltalán nem szimpatizálnak vele. „Én inkább az első csoportba tartozom, de ha most ettől eltekintek, hogy elfogult vagyok, akkor azt gondolom, hogy van egy pont, amiben tényleg látok egy komoly dilemmát, hogy valamifajta garancia kellene, hogy az a jövő, ami vár ránk egy ilyen típusú végkifejlet után, az valóban visszaállítja a demokratikus intézményeket, a jogbiztonságot, az alkotmányosságot, és így tovább” – fogalmazott. Azt is hangsúlyozta, Magyar Bálint nyomán, hogy itt nem egyszerűen a Fideszről vagy egy kormányzatról van szó, hanem egy rendszerről van szó. És ez a rendszer az, ami „tudatosan, ördögi módon” lett kialakítva.
Úgy véli, ezt fel kell számolni, és hogyha az ember egy rendszert szeretne felszámolni, akkor érdemes visszanyúlni oda, hogy ennek a rendszernek, amiben most élünk – ami tényleg elfogadhatatlan állapot, és Magyarországot, ha ez folytatódik, óriási bajba fogja sodorni – mi az alapja. Szerinte, bár ebben mások talán mást gondolnak, az alap a 2012-es alkotmány, amit elfogadott a Fidesz, és abból, valamint a hozzá kapcsolódó sarkalatos törvényekből következik az is, ami Magyar Péter politikai stratégiája, hogy kétharmadot kell szereznie egy pártnak, hacsak nem pártok szövetsége áll össze, „de ezzel már vannak rossz emlékeink”. Tehát ahhoz, hogy ezt az orbáni rendszert fel lehessen számolni, mindenképpen kétharmadra lesz szükség.
Magyar Péter többször elmondta, hogy új alkotmányt szeretne, de ennek a hogyanja nem tisztázott. „Ezen sokat gondolkodtam” – mondta Örkény Antal –, és fölmerült az, hogy nagyon bonyolult egy új alkotmány ügye; megalkotni talán kevésbé, mert kiváló alkotmányjogászoknak van a fiókjukban kidolgozott remek alkotmány. De ennek a procedúrája az, ami nagyon-nagyon bonyolult, hogy kielégítse az alkotmányokkal szemben támasztott különböző követelményeket – tette hozzá.
„És akkor egy egyszerű gondolat jutott az eszembe”, hogy az egyetlen igazán hatékony megoldás lenne, amit akár Magyar Péter bármelyik nap elmondhatna, hogy amikor hatalomra kerülnek, akkor a fennálló jelenlegi alkotmányt (amit nem is hívnak már alkotmánynak), egyszerűen eltörlik, és helyette a parlamenti többség az 1989-es alkotmányt lényegében úgy, ahogy van, tulajdonképpen reaktiválja – fejtette ki a szociológus.
Hozzáfűzte, mivel természetesen nem szakértő, sokat beszélgetett erről Halmai Gábor barátjával, alkotmányjogásszal, aki ennek az egyik legjobb tudója, és megtanulta, hogy egy alkotmánynak mik a legfontosabb feltételei. Egyrészt a legitimáció egy döntő kérdés, és a ’89 után eltelt húsz évben senki nem kérdőjelezte meg annak az alkotmánynak a legitimitását. Ráadásul, fűzte hozzá, az alkotmánybírósági fantasztikus munkát végzett, ahogy a problémás részeket mind értelmezte, élővé tette. És az annyiban is legitim, hogy nem pusztán egy pártnak, vagy a Tisza Pártnak legitim, hanem mindenkinek, beleértve a Fideszt is, mert a Fidesz is ebben a rendszerben élt akkor, és elfogadta, e szerint működött. Továbbá a Fidesz szavazók is elfogadták ezt, mint jogi keretrendszerét az életnek.
Fontos emellett, hogy kiszámíthatónak és stabilnak kell lennie az alkotmánynak. Azt megtanultuk az elmúlt tizenöt évben, hogy a jelenlegi alaptörvény mennyire sérülékeny, mert könnyen meg lehetett változtatni. Általában az alkotmányokat a világban sokkal inkább körülveszik olyan szabályok, amelyekkel nem lehet olyan könnyen megváltoztatni őket, ennek számos technikája van. Ilyen szempontból azon az alkotmányon mindenképpen kellene változtatni, valamint kiegészíteni olyan új szempontokkal, mint például az Európai Ügyészséghez csatlakozás.
Azt gondolja, akár átmeneti időre is lehetne aktiválni az említett alkotmányt, vagy pedig egyszerűen egy olyan alkotmányt készíteni, amit utána módosítani nagyon nehéz. Viszont az említett régi alkotmány alapvetően demokratikus volt, a politikai rendszer a pluralitáson és a népszuverenitás elvén működő parlamentáris rendszeren alapult – ismételte meg. A kétharmad feljogosít arra a mostani alaptörvény alapján is, hogy azt megváltoztassa, de nyilván lehetnek alkotmányjogi, alkotmánybírósági aggályok is a többi között – jelezte.
A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. (Ha appon keresztül éri el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a beszélgetések meghallgatásához, kérjük, lépjen át a klubradio.hu-ra.)
2025. június 25., szerda 17:20
Riporter: Bolgár György