Haraszti: Orbán nem volt mindig G, a változása nem volt előre elhatározott – A történet, ami zajlik velünk Orbánnal, a demokráciával egyidős, úgy hívják: bonapartizmus

A beszélgetés apropója az Orbán Viktor nyakkendője című vékonyka, de mélyre ásó memoár, amely egyetlen kapcsolat történetén keresztül – Haraszti Miklós és Orbán Viktor megismerkedésétől az elhidegülésig – a magyar rendszerváltás pszichológiáját térképezi fel. A memoár nagyjából tíz évet ölel fel: "Orbán Viktorral való ismeretségem történetét a kezdettől a lezárásáig, ami már '93-94-ben történt, egészen az utolsó beszélgetésünkig, ami '96-ban történt. Ez pedig magába foglalja magát a rendszerváltást" – mondta Haraszti. 

A címben szereplő nyakkendő természetesen nem csak ruhadarab, hanem jelkép. Az interjúban Haraszti arra is reagált, hogyan tipizálta ezt Kemény István: Nyakkendő című verse, mely egy városi legendán alapul: ez pedig az, hogy a liberális értelmiség gőgje – egy nyakkendő-igazítás – taszította Orbán Viktort nemhogy jobbra, de az önkényuralom felé – fogalmazott a Dobszerdában Haraszti. Kemény István Haraszti Miklóst kárhoztatja azért, amiért Orbán Viktor nyakkendőjéhez valahol, valamikor hozzányúlt, jelezvén ezzel, hogy ő a nagyfiú, aki tudja, hogyan kell egy nyakkendőt viselnie egy igazi úriembernek. Ám valójában ez nem történt meg, csupán városi legenda - mondta Váradi Júliának Haraszti, aki azonban nem akarta elszpojlerezni, hogy honnan származik a történet.

A beszélgetésben szóba került Haraszti Miklós életének az a szakasza, amikor a Vörös Csillag Traktorgyárban marósként dolgozott, mely alapja lett a legendás Darabbér című szociográfiának. Akkoriban – 1970 körül – a Magvető Kiadó szerződést is kötött vele. Ennek előzménye, hogy a hatvanas évek második felében a baloldali, rendszerkritikus diákmozgalom résztvevője volt, ezért 1970-ben rendőri felügyelet alá helyezték, az egyetemről kizárták, és a magyar és filozófiai szakra járt Haraszti nem juthatott a képzettségének megfelelő álláshoz. Ezután  volt, aki azt gondolta, visszatéríthető a rendszer oldalára. Miközben rendőri felügyelet alatt állt, éjszakai kijárási tilalom is volt ellene, hétvégeken jelentkeznie kellett a rendőrségen, eközben a Magvetőtől kapott egy szerződést, hogy írjon egy gyári szociográfiát, hogy ezzel mégiscsak bettagozzák a rendszerbe. 

„A hírhedt Kardos elvtárs, a Magvető igazgatója azt mondta, hogy tesz velem egy próbát. Beadtam neki egy szinopszist, ami szociográfiáról szólt, gyári munkáról. És hát mivel az egy bevett műfaj volt – Moldova sikerkönyveket csinált éppen abban az időben –, ez egyfajta megjuhászító programnak tűnhetett. Valójában én már ádáz voltam, és azt akartam megírni, hogy semmi sem igaz a munkásosztály hatalmából, annál inkább az alávetettségéből.”

A Darabbér című kötet kéziratát azonban lefoglalta a rendőrség, Harasztit letartóztatták. Haraszti ekkor Dalos György, költőbarátjával egy időben állt – továbbra is – rendőri felügyelet alatt, és amikor el is vitték őket, éhségsztrájkba kezdtek. Visszaemlékezése szerint:

„25 napig csináltuk Dalos Györggyel együtt. Egy hét után átszállítottak mesterséges táplálásra, gumicsővel tolták le a táplálékot. Nem volt olyan nehéz, mint amikor éhes vagy, és nem adnak enni. Ilyenkor az ember tudja, mit miért csinál. (...) Nem álltunk ellen, hátra tettük a kezünket, amikor a gumicsövet letolták, naponta egyszer, és utána visszavonultunk a cellába boldog böfögésre. Ezen az erőpróbán túllevén engem egyáltalán nem zavart, hogy le fognak tartóztatni, és ráadásul akkor már ilyen elő-szamizdatként terjedt a könyv, tulajdonképpen ezt is büntették."

Végül nagy győzelmet arattak.

"Két hétig kellett csak éhségsztrájkolnom, szabadon bocsátottak, úgy védekezhettem, meg tudtuk szervezni a pert, és fényes győzelemmel mindössze nyolc hónapi felfüggesztett börtönbüntetésre ért végett, amit eredetileg úgy kezdett az ügyészség, hogy nyolc évet kért."

A Darabbér végül 1989-ben jelent meg hivatalosan, addig szamizdat formában terjedt. A könyv leleplező erejéről Haraszti így beszélt:

„A darabbér forma egy olyan ösztönző teljesítménybéres forma, amely a norma állandó szigorításával küzdi le a munkások állandó csalását, és amint maga a könyv is írja, hogy a melósok ezt a rablásnak hívják, és egymás között adják, veszik a tippeket, hogyan lehet a biztonsági előírásokat, a minőségi előírásokat lazítva egy jobb tempót elérni. Ráadásul ezt két gépen kellett csinálni, de az igazi botrány valószínűleg nem is annyira ez volt. Ez még ugye lehetett volna egy közgazdasági elemzés, kivéve a lelki állapotaink leírását, de a gyári viszonyokat is leírta a könyv. (...) Főleg azt, hogyan lóg be a hatalmi szerkezet a gyárból. A párt, a szakszervezet, a meós, [stb.], és hát ennek az eredményeképpen az én személyes célom ezzel, költői célom, hogy úgy mondjam, az utópiával való végleges leszámolás volt, az ügyészség dühe pedig ezt büntette. Mert mindaddig, ameddig utópikusan viszonyulnak ehhez, addig rendben van."

 

Az Orbán Viktor nyakkendője című memoár második íve a Fidesz alakulása körüli időszakot idézi fel. A mostani hatalomgyakorlók közül többen Harasztitól kapták a szamizdatot, sőt, a Fidesz korai tagjai „terjesztői voltak” az illegális kiadványoknak. Haraszti így beszélt róluk:

„Meggyőződéses nyugatos, liberális demokraták voltak. Én nem írom alá azt a mostanában divatos elméletet, hogy Ó mindig egy G volt. Én ezt nem gondolom. Ez a változás nem előre elhatározott program volt, hanem a hatalom vonzásának eredménye.”

Haraszti Miklós szerint a jelenlegi magyar politikai rendszer nem végállapot, hanem történelmi epizód.

„Ez a történet, ami itt lezajlik velünk Orbánnal, a demokráciával egyidős, úgy hívják: bonapartizmus. A forradalom föltörekvő katonája, aki olyan ügyesen él a megszülető szabadsággal, hogy tejhatalomra tesz szert, majd a saját fejére teszi a koronát.”

Az egykori liberális parlamenti képviselő azt mondta, 

"a parlamentbe kerüléssel indult el, hogy nem az eszménynek próbáltak már hatalmat szerezni, mint a liberálisok ilyen olyan rendű csapatai, hanem fordítva a hatalom vált az eszményükké. Ez aztán viharos gyorsasággal fejlődött ki. Hogy ennek személyiségi gyökerei vannak? Hát igen, valószínűleg ez is kellett hozzá, ez mindig összejön, mindig megtalálja a zsák a foltját, de azt nem gondolom, hogy egy ilyen determináció volt."

Haraszti szerint Orbánék azt is fölismerték, hogy a társadalom időről időre akarja is, hogy

"ne legyen már olyan sok szabadság. Csömör idején vették ők át a hatalmat. Ez is minden demokrácia öröktörténete, beleértve az ős demokráciákat Amerikától Franciaországig. Van egy első időszak, amikor egyszerre csak a nép megunja azt, hogy annyi sok felé kell figyelni, annyi sok vitát kell elviselni, annyira nehéz kitalálni, hogy tulajdonképpen mit akarjunk, és a biztonságot részesíti előnyben a szabadsággal szemben egy idő után. De ha benne van a társadalomban a sokszínűség, benne van végül is az, hogy nem lehet egyenirányítani, akkor egy idő után kiforrja a szabadságrendjét, és attól kezdve egy ilyen körforgásban mozog előre a történet".

Haraszti a könyvben leírja, hogy 1992-ben Orbán megkereste, hogy a két liberális párt helyett az SZDSZ legyen a szociáldemokrata pólus. A Fidesz akkor már a Liberális Internacionálé tagja volt, az SZDSZ még csak megfigyelő státuszban volt, és zajlott náluk az identitás vitája. Orbán azt akarta, hogy ők legyenek a liberálisok, az SZDSZ pedig a modern, demokrata, ellenálló múltú szociáldemokrata párt. De a szabad demokraták többsége büszke liberális volt, és végül emellett döntöttek. Ez a gúzsba kötött sziámi iker státusz a két párt között tarthatatlan volt. Ráadásul amiatt akart kitörni Orbán, mert frusztrálta, hogy a sajtóban a Fidesz állandó jelzője az volt, hogy a kisebbik liberális párt. "Orbán ebben nem tudott belenyugodni, megállás nélkül azon gondolkodott a parlamentbe kerülve, hogyan lehet ebből a kalodából a választók elvesztése nélkül kitörni. (...) A '94-es veresége kellett ahhoz, mint megváltó esemény, hogy ő identitást tudjon váltani, és boldogan otthagyhassa a liberális választókat, és új választók után nézhetett. (...) "Ugyanakkor gyors eszű játékosként, azonnal világos volt számára, hogy akkor a jobboldalt kell egyesíteni, egy a zászló, egy a tábor, és a liberalizmus szidása lesz a közös nevező, a közös valuta. És ez villámgyorsan ment végbe, '94-ben" – idézte fel a történteket Haraszti Miklós.

Hozzátette: itt már "robbanásszerűen világos volt, hogy identitást az ember nem örököl vagy fölfedez magában, hanem kotyvaszt. Identitást laboratóriumban kotyvasztunk, különösen a nyilvános identitást." (...) És Orbán  "évtizedek óta, minden nap új hazugsággal feledteti az előző napi hazugságot." 

Váradi Júlia rákérdezett, hogy a liberálisok hol követték el a hibákat, hogy egy olyan figura, mint Orbán Viktor hatalomra tudott jutni? 

Haraszti szerint bár rengeteg hiba "követődött el a napi politikai gyűlölésben, de ezt a rendszerhibát a liberálisok bűneként fölfogni, városi legenda". Ők egy "rendszerváltópárt. Ezzel a történetnek vége van." Az SZDSZ-ről azt mondta, "az megcsinálta a rendszerváltást, megcsinálta az új alkotmányt, de egy értelmiségi párt volt, és ezzel mindent elmondtunk". Hozzátette, "Orbán Viktor pályájáért elsősorban Orbán Viktor a felelős".

Haraszti Miklós kifejtette:

"volt egy olyan rendszerváltó liberális fiatal csapat, amelyik utána nyolc évre félre lett téve, és ezalatt kidolgozta annak a tervét, hogy nem követi el többet azt a hibát, hogy a hatalmat kiengedi a kezéből. (...) Nyolc évig készültek erre, kidolgozták a kíméletlen hatalomszerzés technológiáját, és amikor újra hatalomra kerültek, nemzeti szín szalaggal átkötve beterjesztettek vaskos törvénytervezeteket a média egyenirányítására, az alkotmány egyenirányítására, a választójog egyenirányítására, a gazdaság egyenirányítására, amelyet ez alatt a nyolc év alatt dolgoztak ki".

Úgy fogalmazott: „Mi mesterei voltunk annak, hogyan néz ki közjogilag a jó köztársaság – de nem a politikacsinálásnak. (...) A jogok félrehasznosításának, a jogokkal való visszaélésnek, a joghézagok érvényesítésének a Fidesz volt a mestere". Önkritikusan is hozzátette, az SZDSZ egy vezetetlen párt volt. (...) Értelmiségi pártot nem lehet vezetni. Rendszerváltásra jó, rendszervezetésre nem.”

 

Arra a kérdésre, hogy miért pont most írta meg a könyvet azt mondta, "valamikor meg akartam írni. Valamikor, amikor még élünk és amikor Kemény István megírta a nagyon hatásos versét (...) 2011-ben, tehát az események után két évtizeddel, akkor elindult a karrierje ennek a legendának, ami ugye annak a liberális önvádnak volt a megtestesülése, hogy a liberális gőg vadította el szegény vidéki fiúkat annyira, hogy kénytelenek voltak néha a hétköznapi fasizmusig menő önkényuralomba átváltani, és ez ugye egy olyan nagyon kényelmes liberális önvád, vagy pedig a valahai liberális párt ellen irányított vád, amely szintén rendkívül népszerű. És gondoltam, hogy ezzel egyszer le kell számolni, merőben önző okokból is, mert nem igaz, illetve az igazság magját elő kell hozni, meg kell mutatni, és erről szól ez a könyvecske. A másik oldalról pedig valószínűleg író szeretnék most már lenni. Csak író" - fogalmazott Haraszti Miklós.

Az író beszámolt arról is, hogy jelenleg egy nagy lélegzetvételű memoáron dolgozik.

A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszók nem jelennek meg, ezért az interjú meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)