Nem Geert Wilders lesz Hollandia új miniszterelnöke

Ausztria esetleges hollandizálódásáról jelentetett meg cikket a bécsi Der Standardban Lendvai Pál. Ezzel a kifejezéssel arra utal, hogy Hollandiában a választások nyomán olyan négypárti, döntően jobboldali kormánykoalícióban egyeztek meg, amely magában foglalja a Geert Wilders vezette szélsőjobboldalt is. A Wilders-párt ugyan csak 37 mandátumhoz jutott a 150 tagú törvényhozásban, de a többi 113 képviselői helyen összesen 14 párt osztozik, vagyis a parlamenti pártstruktúra erősen széttöredezettnek mondható. A jó hír csak az, hogy maga Wilders nem lesz miniszterelnök, de a konstrukció így is elrettentő példaként szolgálhat az idén ősszel parlamenti választásokat tartó Ausztria számára, ahol a Szabadságpárt a közvélemény-kutatások szerint megszilárdította vezető pozícióját. 

 

Geert Wilders, a Szabadságpárt (PVV) vezetője

Fotó: MTI/AP/Peter Dejong

 

Lendvai utal arra, hogy Franz Fischler volt EU-biztos nemrég a Tiroler Tageszeitungban teflonpártnak nevezte az FPÖ-t, amelynek a vezetése bármit is tesz, 25-30 százalékos támogatottsággal mindig számolhat. Lendvai igazat ad a néppárti Fischlernek, miszerint a jobbközép számára véget értek azok az idők, amikor ide-oda lehetett lavírozni. A helyzet ugyanakkor annyiban hasonlít a hollandra, hogy Ausztriában az összes többi parlamenti párt ugyanúgy elutasítja Herbert Kickl FPÖ-vezető személyét, mint a szélmalmok hazájában Wilderst.

A Der Standard szerzője utal arra, hogy az osztrák szociáldemokraták és a zöldek soraiban belső viták dúlnak, ami szintén a Szabadságpárt kezére játszik. A liberálisok nem elég erősek, ugyanakkor Ausztriában is van nonszensz párt, csak ott azt sörpártnak nevezik. Mint Lendvai írja, a rokonszenves fiatal kabarészínész által alapított pártnak nincs programja, így biztos befutónak ígérkezik a parlamenti választáson. Emellett még a kommunisták is okozhatnak meglepetést – véli a kommentátor, és mindezek alapján Ausztria hollandizálódásának a veszélyére figyelmeztet. 

Az újonnan alakult holland kormánykoalíció kedden bejelentette, hogy a hírszerzés korábbi vezetőjét, Dick Schoofot jelöli miniszterelnöknek. A 67 éves Schoof jelenleg az igazságügyi és biztonsági minisztérium főtitkára, korábban pedig a holland hírszerző szolgálatot, a terrorelhárító ügynökséget valamint a nemzeti bevándorlási hivatalt vezette. 

Ha egy kicsivel – de tényleg nem sokkal – távolabbra tekintünk, akkor megakadhat a szemünk a Politico Bulgáriáról szóló cikkén, amely azt állítja, hogy a maffiaállam a tönk szélére juttatta a bolgár demokráciát. A balkáni EU-tagországban június 9-ikén az EU-választással együtt tartanak előrehozott országos parlamenti választást is. Három éven belül immár a hatodik alkalommal járulnak urnához a szavazók.

Az amerikai portál brüsszeli kiadásának szófiai helyzetképe szerint a kampányra két súlyos személyiség nyomja rá a bélyegét: Bojko Boriszov korábbi miniszterelnök – még korábbi tűzoltó és kidobóember -, akinek a jobbközép pártja 27 százalékra számíthat, valamint Deljan Peevszki, a bulgáriai törökök vezető pártjának a főnöke, bár ő maga nem muszlim 15 százalékos szavazatarány-esélyekkel. Peevszki oligarchának számít, és a Magnyickij-törvény értelmében amerikai, valamint brit szankciók hatálya alatt áll korrupció, vesztegetés és sikkasztás miatt. A nagy kérdés, hogy ő és Boriszov képes lesz-e összeállni a választás után közös kormányzásra.

A júniusi európai parlamenti választások kétféle lehetséges kimenetelének várható következményeiről közöl elemzést az EurActiv című brüsszeli portálon Sir Michael Leigh, aki EU-bővítési ügyekben volt korábban magas rangú tisztségviselő, most pedig az amerikai Johns Hopkins egyetem bolognai campusán oktat. A cikk lényegében egyik, nemrégiben elhangzott egyetemi előadásának az írásba szerkesztett változata. 

A szerző szerint Franciaországban és Olaszországban jelenleg az tapasztalható, hogy a jobboldali pártok igyekeznek mérsékelt arcot mutatni, és ezzel megnyugtatni a közvéleményt, míg Magyarországon és Szlovákiában nem mutatják a puhulás jeleit. Olaszország és Hollandia mellett a skandináv térségben is olyan konstelláció alakult ki, hogy a jobbközép már nem zárkózik el a szélsőjobboldali pártokkal való együttműködéstől. A választások kimenetele azonban rendre alátámasztja Marine Le Pen azon kijelentését, miszerint a szavazók inkább voksolnak a hiteles keményen jobbos pártokra, mint azok jobbközép imitációira. 

Az EP-választás említett két lehetséges kimenetele a kemény jobboldal felemelkedése, illetve az unió magvát képező értékekhez való visszatérés. Az előbbi esetben Sir Michael Leigh szerint alighanem elakadna az EU további bővítésének a folyamata, amely egyébként annak alátámasztására lenne hivatott, hogy az Unió az Ukrajna elleni orosz invázióra reagálva képes úgymond geopolitikai módon cselekedni. 

Ha azonban a másik forgatókönyv valósul meg, és az euroszkeptikus pártok képtelenek lesznek egyesíteni az erőiket, akkor ismét lendületet kaphatnak az uniós politikai programok, amelyek közvetlen prioritásaként az életszínvonal növelése, a foglalkoztatási helyzet javítása, a létfenntartási költségek korlátok közt tartása, a befektetés, a technológia és az export ösztönzése említhető, de az EU egyúttal kötelezettséget vállalna Ukrajna újjáépítésére is, a zöld és digitális infrastruktúra jegyében. Ez a kimenetel megerősítené Európa ellenállóképességét, és bár a viták tovább dúlnának az alapvető jogok és szabadságok körül, a szélsőjobb nem tudna ártani a kontinensnek.