„Köszönjük

Most már a kilencgyerekes család támogat másokat

23/05/2019 19:49

| Szerző: Klubrádió

Rendeződött a nemrég kilakoltatás fenyegette zsámboki nagycsalád sorsa. A számukra összeadott pénzből jelentős alku után meg tudtak vásárolni egy falusi házat, és még egy másik bajba jutott családnak is segítenek az összegből.

Végül 10 millió forintért talált új otthont magának az az anya és kilenc gyereke, akik egy lejárt hiteltartozás miatt tavasszal közel kerültek ahhoz, hogy az utcára tegyék őket.

A családot segítő civil, Szalai Kriszta színésznő a Klubrádiónak elmondta, egy faluban sikerült megtalálniuk a nagycsalád számára alkalmas, három és fél szobás kertes ingatlant, amelynek induló árából 4 milliót sikerült lealkudniuk. Hozzátette, a tulajdonosok is hallottak a kilencgyerekes család kálváriájáról, illetve a támogatásukra indított gyűjtésről, és ők is drukkoltak, hogy az anya sikerrel járjon. Azt nem gondolták, hogy ebben nekik is főszerep jut.

A család számára összesen 12,9 millió forint gyűlt össze az adományozóktól, így jut a ház rendbetételére is, valamint azt is tervezik, hogy nagyjából fél- vagy egymillió forinttal egy másik bajba jutott családnak is segítenek. A támogatottból adományozóvá váló anya annak a hétgyerekes családnak szándékozik adni a betervezett összeget, akiket szintén az utcára kerülés fenyeget. A hajmáskéri lakást, amelyben a család albérlőként lakik, a tulajdonos eladta, a vevő pedig a mostaninál több pénzt akar kérni a szülőktől.

A hajmáskéri família akkor került be a hírekbe először, amikor 2017-ben 18 éves fiúk Várpalotán kizuhant a leszakadó körhintából, és súlyos sérüléseket szenvedett. A baleset után sokáig kómában volt, és az orvosok pár százalék esélyt adtak a felépülésére. A fiú azonban gyógyulni kezdett, és tavaly év végén már kiengedték a kórházból. Azóta az édesanyja ápolja otthon.

A hajmáskéri családnak most segíteni akaró másik nagycsalád a nekik juttatott összeggel pontosan elszámolnak az adományozók felé – hangsúlyozta Szalai Kriszta, aki a bajból kiemeltek nevében is, még egyszer megköszönte a támogatást.

A kilencgyerekes család korábban Orbán Viktortól is megpróbált segítséget kérni, a miniszterelnök kabinetirodája azonban azt üzente vissza, nem tudnak segíteni, de a kormányfő további minden jót és kitartást kíván nekik.