„1%
Megbeszéljük...

Márki-Zay: Poltnak mennie kell, Hadházy ügyészségi vezetőként folytathatná

18/05/2021 10:28

| Szerző: Klubrádió

A hódmezővásárhelyi politikus szerint a hatpárti ellenzéki koalíciónak nem szabad elfogadni a Fidesz törvénytelenül és tisztességtelenül hozott kétharmados jogszabályait, mert azzal lemond a jogállamról.

Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnökjelölt volt a Megbeszéljük hétfői vendége. Az ügyészséggel kapcsolatban arról beszélt, hogy szerinte a legfőbb ügyészt közvetlenül kellene megválasztani, tehát nem a parlamentnek. Szerinte ugyanis a végrehajtó hatalomtól minél inkább függetlenített, hiteles és korrupcióellenes vádhatóságra van szükség.

2021. május 17. Megbeszéljük-részlet / Márki-Zay Péter, interjú - 2021.05.17.
16:49
00:00

Márki-Zay szerint a fenti jelzőket nem lehet a mai legfőbb ügyészségre alkalmazni, mert annak vezetője, Polt Péter nem elszámoltatja a bűnösöket, hanem mentegeti, támogatja őket. "Ennél rosszabb már csak az lehetne, ami 2002-ben, az első Orbán-kormány bukása után is történt, hogy a legfőbb ügyész – aki akkor is Polt Péter volt – a helyén marad, az új kormány pedig nem tudja megvalósítani bűnüldöző céljait".

Béna kacsa lenne így az új kabinet, tehát Poltnak mennie kell.

Márki-Zay szerint ennél még jobb lenne, ha a legfőbb ügyészség korrupcióellenes tevékenységét kiszerveznék, és azt egy nép által közvetlenül választott szervezetre bíznák, hiszen meglehet, hogy annak sokszor a kormány tagjait kellene elszámoltatnia.

Lehetne egy parlament által kinevezett legfőbb ügyész, és egy másik, nép által választott, amely külön szervezetet irányítana, és ami szépen kiegészítené a szintén korrupcióellenes Európai Ügyészséget.

A két ügyészség pedig egymást is ellenőrizhetné, és így talán egy sokkal tisztább közéletet lehetne megvalósítani Magyarországon, az új korrupcióellenes ügyészség vezetője pedig akár Hadházy Ákos, jelenlegi ellenzéki képviselő is lehetne, miután a választók többségében talán az ő neve forrt össze leginkább a korrupcióellenességgel.

Márki-Zay szerint tehát nem szükségszerű, hogy jogvégzett személy töltse be ezt a pozíciót, sokkal fontosabb, hogy hatékonyan tárja fel a bűnt a szakmai csapatával. „Én őbenne bíznék, mert néha ott is korrupciót gyanít, ahol esetleg nincs, de inkább ezen az oldalon tévedjünk, minthogy a korrupció úgy elburjánozzon, mint az elmúlt harminc évben, és különösen az elmúlt tíz évben.”

Márki-Zay megjegyezte, a jelenlegi korrupciós esetek többsége még a jelenlegi jogszabályokkal is ellentétes, tehát szerinte nem igaz, hogy csak az elmúlt évtizedben hozott törvények által legalizált lopást kellene üldözni. Utóbbit sokkal nehezebb lesz az új vezetésű vádhatóságnak feltárnia, de Márki-Zay szerint már akkor is boldog lesz, ha az előző kategóriába sorolható eseteket megoldják.

Azokat a törvényeket, amelyek szembementek mindenféle alkotmányos alapelvvel, például az egyeduralomra törekvés tilalmával, egy új parlament meg is semmisítheti, ahogy arra alkotmányjogászok már javaslatot tettek, mondta. A mostani fideszes rezsim által a nemzettől ellopott vagyon is visszaszerezhető.

Ha a hatpárti ellenzéki koalíció bármilyen módon elfogadja a Fidesz törvénytelenül és tisztességtelenül hozott kétharmados jogszabályait, akkor azzal lemond a jogállamról. Egy Orbán utáni kormánynak az első dolgai között kell legyen, hogy megszünteti Polt Péter legfőbb ügyészségét, a Médiatanácsot és visszaszerzi az ellopott nemzeti vagyont.

Aki ezt nem így gondolja, az két évig sem fog hatalmon maradni, de hogy négy év múlva bukik, az biztos – mondta Márki-Zay, aki őszintén reméli, hogy ezt a hat ellenzéki párt is tudja, de biztosnak nem biztos benne.

Márki-Zay a Karácsony-féle mozgalomról is beszélt, hallgassa meg az egész interjút!