„Klubrádió
Ötös – Kultúrcsütörtök

Magyar sztárdívák a nagyvilágban – Az Ötös nemzetközi, “karanténos körkapcsolásában”: Kerekes Vica, Bordán Lili és Szulák Andrea

16/04/2020 16:31

| Szerző: Warholik Zoltán/Klubrádió

A csütörtöki Ötös első órájában nemzetközi filmkarriert építő színésznőket kapcsoltunk. A szlovákiai Fülekről Kerekes Vicával beszélgettünk, aki hosszú évek kihagyása után, egyszerre két színházi premierre is készült, egészen a koronavírus berobbanásáig. Connecticut-ben pedig Bordán Lili még így – otthoni karanténban is - filmforgatókönyvein dolgozik, s közben már hangolódik az anyaságra is, első gyermekét várja.

A második órában Szulák Andreával beszélgettünk több lábon állásról és arról, hogyan őrizheti meg egy művész az önazonosságát.

2020. április 16. Ötös – Kultúrcsütörtök (2020. április 16., csütörtök 10:00)
83:45
00:00
Műsorvezetők: Barna Zsuzsanna, Barna Zsuzsanna, Warholik Zoltán Szerkesztők: Timár Ágnes
Kerekes Vica Csehországban és Szlovákiában is előbb lett népszerű színésznő, mint Magyarországon, de az utóbbi időben már budapesti filmbemutatókon is sokszor láthattuk, például az Apró mesék című film főszereplőjeként. Kisebbségi indentitása sokat segít most a járványhelyzetben való alkalmazkodásban is. Jelenleg éppen családjával tölti a vesztegzáras heteket Füleken.

Vica gyerekkori álma az volt, hogy mindenképpen valamiféle szolgálatot teljesítsen és segítsen másoknak. Arra csak később döbbent rá, hogy a színészet is egyfajta szolgálat. Akkor nyugodott meg igazán, amikor rájött, hogy bizonyos szerepek mennyit segítettek neki a saját traumái feldolgozásában. Innentől már biztos volt abban, hogy a színészet is egyfajta terápia, és hogy a játékával másoknak is tud segíteni a nehéz, vagy megoldhatatlannak tűnő élethelyzetek feldolgozásában. Szó volt még szemérmességről és filmvásznas meztelenségről, s hogy ez utóbbiban miként bátorították épp a szülei. Na és persze a szeplők is szóba jöttek, hiszen Kerekes Vica szeplői védjeggyé váltak csakúgy, mint filmes elődjénél, Tarján Györgyinél is.

Kerekes Vica
 
Kerekes Vica
 

Vica hosszú évek után filmes munkái után végre ismét színházban játszhatott volna, ráadásul egyszerre két premierre is készült Szlovákiában, de a koronavírus egyelőre közbeszólt. Ráadásul az egyik bemutató már eleve tolódott, mert az előadás fiatal főszereplőnője még tavaly öngyilkos lett. A később megvalósuló színpadi szerepei mellett hamarosan egy filmes szerepre is készül, ami nagy fizikai kihívás lesz. Úgyhogy lassan elkezdi balettpróbáit, mert egy balerinát kell majd megformálnia.

Bordán Lili
 
Bordán Lili
 

Majd a tengerentúlról Bordán Lilit kapcsoltuk, aki a nyüzsgő – de most tragikus képet mutató – New Yorkból a nyugodtabb Connecticutba költözött, alig 2 hete. Biztonsági okokból is, hiszen Lili most várja első gyermekét, aki június első napjaiban fog megérkezni. A magyar művészek külföldi érvényesülési lehetőségeiről is beszélgettünk, de természetesen sokat említettük a példát és erőt adó édesanyát, Bordán Irént is, akivel Amerikában megadatott a közös filmezés élménye is. Lili szó szerint a sztárvilágba született, hiszen édesapja éttermében már 3 évesen bemutatták őt Julie Andrews-nak, Yoko Ono-nak is. Részletesen kitértünk arra, hogy miként zajlik egy casting Los Angelesben, hány válogatásra jut egy megkapott főszerep, s hogy Lili miért érzett késztetést a színészet mellett a rendezésre és a producerségre is.

Adásunk második részében Barna Zsuzsa Szulák Andreával beszélgetett. Kiinduló pontunk a több lábon állás volt, hiszen Andrea egyszerre színésznő, énekesnő és műsorvezető.

Szulák Andrea
 
Szulák Andrea
 

 

Végül aztán jóval messzebbre mentünk: megpróbáltuk megfejteni Andrea népszerűségének titkát, de közben szó volt az önazonosságról, a meg nem alkuvásról, a “normálisságról” és sok minden másról isl Hallgassák velünk újra ezt a csütörtöki másfél órát!

Ötös - Kultúrcsütörtök
2020. április 16. csütörtök 10:00
Szerkesztő-műsorvezetők:
Barna Zsuzsanna és Warholik Zoltán