Magyarország választ
múlva
2026-os tavaszi túlélési gyakorlat - Klubrádió
A lényeg

Magyar: Hamis zászlós műveletekkel készül a Fidesz vasárnapra

11/04/2026 21:28

| Szerző: Klubrádió

Kampányzáró beszédet tartott szombaton Magyar Péter, az esemény helyszíne a Fidesz eddigi bástyájának számító Debrecen volt. Az április 12-i, vasárnapi országgyűlési választás előtt kevesebb, mint fél nappal a Tisza elnöke arról beszélt, új alkotmányt terveznek, amit népszavazás erősít majd meg, és azt is kijelentette, győzelmüket követően azonnal vizsgálatot kezdeményeznek Szijjártó Péter külügyminiszter ellen. Magyar Péter beszédében  szintén kiemelte, számos konkrét információt hallottak arról, hogy a Fidesz választási csalásokkal és hamis zászlós műveletekkel készül a választás napjára. Közöltze, hogy létrehozták a tisztaszavazas.hu oldalt, ahol választási csalásokat lehet bejelenteni. A debrecenieknek konkrét beruházási ígéretet is tett a Fidesz leváltására készülő párt elnöke.

Magyar Péter debreceni kampányzáró beszédének főbb kijelentéseiből:

Debrecenben az első ciklusban felújítják a Nagyállomást
„Hadd jelentsem be, hogy az oly régóta ígérgetett felújítás a Tisza-kormány kiemelt prioritásai között lesz, az első ciklusunkban elvégezzük a Nagyállomás teljes rekonstrukcióját” – mondta Magyar Debrecen központi vasútállomásáról.

Az ország helye Európában van, volt, lesz
„2003-ban ezen a napon szavaztunk az Unióba történő csatlakozásunkról. Ezt a döntést holnap meg fogjuk erősíteni, bármit is akar ez a hatalom, bárhova is akar minket vezetni. Bármit is tárgyal a szatelitpártjával, a Mi Hazánkkal. Holnap az emberek megerősítik, hogy az ország helye István óta Európában volt, van és lesz. Ők mehetnek, de mi maradunk.”

Azonnal vizsgálatot indítanak Szijjártó Péter ellen, első intézkdések
"Egy nap múlva, sőt, kevesebb mint 10 óra múlva megkezdődik a szavazás. És erről a hazáról fogunk szavazni. Nemcsak pártokat választunk, hanem egy jövőt. Választunk az európai és szabad Magyarország és Orbán Magyarországa között. Amint megkapjuk a felhatalmazást, a Tisza beterjeszt egy költségvetést, ami nem homokra és délibábra épül, hanem valóságra épül. Az ország haladéktalanul csatlakozik az európai ügyészséghez. A Tisza megnyitja az ügynökaktákat, kivizsgáljuk az Orbán-kormány törvénytelen titkosszolgálati tevékenységét. Húsz évre visszamenőleg kivizsgáljuk a gyerekvédelem bűneit, kinyitjuk a bicskei pedofilbotrány aktáját. Azonnal vizsgálatot kezdeményezünk az orosz befolyásolásról és vizsgálatot indítunk Szijjártó Péter ellen. Felülvizsgálunk minden ingyenes vagyonátruházást, a nemzeti vagyon elkótyavetyélését és visszaszerezzük az eltékozolt állami vagyont. Vége van, elvtársak!” 

Magyar Péter felsorolta a Tisza-kormány első beterjesztéseit, melyek között szerepelt többek között, a milliárdosok vagyonadója, a Vagyonvédelmi és Visszaszerzési Hivatal felállítása, és az is, hogy két ciklusban maximálják egy miniszterelnök hivatali idejét.

Új alkotmány lesz, amit népszavazás erősít meg
„Ha el akarjuk zavarni az orbáni bábokat, ahhoz nagy felhatalmazás kell. Tudom, hogy itt már a politikusok szava nem elég, ezért itt is mondom: amennyiben a Tiszát a magyar emberek milliói alkotmányozó többséggel ruházzák fel, a Tisza minden szakembert, pártot, magyar embert be fog vonni egy új alaptörvény kidolgozásába és egy új népszavazás erősíti majd meg.” – 

A választási csalásokról  – Senkinek nem javaslom, hogy Kubatov, Rogán vagy Lázár helyett börtönbe menjen
„Pontosan tudjuk, hogy a Fidesz szervezett választási csalásokra készül országszerte. Láttuk már A szavazat ára című filmben, hogy mit tesznek, milyen aljasságra képesek. Szeretném jelezni, hogy szavazatot vásárolni vagy kizsarolni fenyegetéssel, közmunka elvételével, tűzifa elvételével, vagy gyerekek elvételével nagyon súlyos bűncselekmény. Ahogy szavazatot lefotózni, lefotóztatni, élelmiszert, pénzt ígérni vagy adni szavazatért. Súlyos börtönéveket lehet érte kapni. Holnap van az a nap, amikor minden magyar embernek ugyanannyit ér a szava, mint nekem vagy bárkinek. Ti most beleszólhattok a hazátok sorsába. Senki ne adja el vagy át a szavazatát. Ennek a hatalomnak vége van, holnap rendszert váltunk. Nem kell félni már félni a fideszes maffiózoktól, polgármesterektől, szervező emberektől. Senkinek nem javaslom, hogy Barcsa Lajos, Kósa Lajos, Kubatov Gábor, Rogán Antal vagy Lázár helyett börtönbe menjen. Mindenki egyedül lesz a szavazófülkében a saját lelkiismeretével. Azt kérem, mindenki gondolja át, hogy érdemes-e egy napi előnyért, tízezer forintért, egy élelmiszercsomagért eladni ezeknek az embereknek a jövőt. Létrehoztuk a tisztavalasztas.hu oldalt, ahol az észlelt választási csalásokat lehet bejelenteni” – mondta Magyar.

Magyar szerint hamis zászlós műveletek jönnek
„Hamis zászlós műveletek sorát fogják elvégezni az orosz ügynökökkel egyeztetve, az ő tanácsukra. Tiszás aktivistának öltözve akarnak majd behatolni a választókörökbe. Innen is jelzem, hogy a tiszások ilyeneket nem tesznek. A tiszások két éve megmutatják Magyarország szebbik, emberségesebb, mosolygósabb arcát. Minden erőszakra békével reagáltunk. Kérdezem én: kinek az érdeke egy ilyen hamis zászlós művelet? Miért lenne ez a Tiszának érdeke? Holnap a rendőrök járjanak el az esküjük szerint. Pontos tudomásunk van arról, hogy nemcsak Barcsa Lajos bűnöző egyeztetett a roma vezetőkkel a csalásokról, hanem ezt teszik mások, elsősorban Szabolcsban és Hajdúban. Ezt teszi Simon Miklós [a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 6-os választókerület fideszes képviselője - a szerk.] és a felesége is, Nyírbogát polgármestere, akik arra készülnek, hogy holnap gépkocsikba tiszás táblákat és matricákat tesznek és ezekkel a gépkocsikkal szerveznek választási csalást. Ne tegyétek, mert tudunk róla és le fogunk leplezni”– mondta Magyar Pétzer debreceni kampányzáró beszédében.