„Klubrádió
Világtalálkozó

Lukáts Andor: "Nem volt hozzám megbocsájtó az élet"

13/02/2022 06:34

| Szerző: Warholik Zoltán/Klubrádió

A Világtalálkozóban ezúttal Oltai Kata művészettörténész és Lukáts Andor színművész voltak Kadarkai Endre vendégei.

Kepes András egyszer nagy álmodozóként jellemezte  Lukáts Andort. A szombati Világtalálkozóban elmesélt élettörténetei most talán kellő hátteret is adtak, hogyan alapozza meg az ifjúkor egy színész eszköztárát: a hosszan kitartott csendeket, sokszor a fanyarságot is. A legendás kaposvári társulat, majd a Katona József Színház egykori művésze bőven mesélt adásunkban gyerekkoráról. Arról, hogy miért került testvérével 7 évre intézetbe, hogy milyen volt az első találkozás a politikailag 9 évre elítélt édesapjával. S legfőképpen: hogyan élte túl első színházi premierjét két nappal azután, hogy testvére öngyilkos lett. A fiatalkori traumák még az első randevúk élményét is meghatározták, amikor 1 lány helyett egyszerre 1500 hölgy jelent meg. De az a történet is kibontakozott stúdiónkban, hogy első szerelmét miként veszítette el versenyfutás közben. És még a Kossuth-díját is igazán csak a két fia miatt tudta megélni, akik ott voltak vele a díjátadón.

FELIRATKOZOM:

Habitusban, hangulatilag más színeket hozott adásunkba Oltai Kata művészettörténész, aki - bár két generációval ifjabb Lukáts Andornál -, mégis úgy tartja, hogy rövid az élet és ezért három életre való eseményt próbál beletolni a hétköznapokba. Derű, harmónia és boldogságérzet jellemzi, valamint stabil szerelem, mely immár 7 éve Nagy Zsolt színművészhez köti, akivel két gyermeküket nevelik. Kata elmesélte azt is, milyen gyermekkori trauma okán váltotta át állatorvosi vágyálmait művészettörténeti tanulmányaira? Mindezt meghallhathatják, de vendégeink dialógusát meg is nézhetik a Klubrádió YouTube-csatornáján. 

Világtalálkozó
2022. február 12. szombat 12:00
Műsorvezető: Kadarkai Endre