Lakner: A Pride lehet a példája, hogy a jogainkért való kiállás a legjobb védekezés
26/06/2025 16:02
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Vikár Anna Flóra
A kormány nagy erődemonstrációra készült tavasszal, tele gazdasági jó hírekkel és muszklimutogatással néhány társadalmi kérdésben, a Pride betiltása ez utóbbi része lett volna. Ehhez képest a Fidesz támogatottsága stagnál és úgy néz ki, több tízezer ember vesz majd részt szombaton a rendezvényen – mutatott rá Lakner Zoltán a Reggeli gyorsban.
A politológus szerint a Fidesz alapvetően egy nagy erődemonstrációra készült idén tavasszal, de a közvélemény-kutatásokból látszik, hogy ebből nem lett olyan offenzíva, amellyel bővíteni tudták volna a szavazótábort. Nem omlott össze sem a kormánypártok, sem személyesen Orbán Viktor támogatottsága, de nem is növekedett, pedig óriási energiát és közpénzmennyiséget fektettek volna be. Ennek a része kellett volna, hogy legyen a gazdasági jó hírekre építő kampány – ezek nem jöttek meg – és az is, hogy bizonyos társadalmi kérdésekben a kormány megmutatja a muszklijait, például azzal, hogy ténylegesen betiltja a Pride-ot – véli Lakner.
Arra lehet számítani, hogy több tízezer ember meg fog jelenni szombaton a rendezvényen. Lakner szerint szemmel láthatóan nincs eldöntve, mit próbál kihozni a hatalom abból a politikai műveletsorozatból, amit a tiltás belengetésével kezdett el. Amennyiben tényleg meglesz a rendezvény, valószínű, hogy majd kreatívan találnak valakit, aki sérti a közerkölcsöt és majd azt próbálják ráhúzni az egész eseményre, az extremitását próbálják hangsúlyozni – véli a politológus.
Azt nem látom magam előtt, hogy sok ezer emberre akár csak pénzbüntetést próbálnának róni. Ők mentek ebbe az utcába és nem látszik, mi a kimenet. Nem akarom azt sugallni, hogy semmilyen rizikónak nem teszi ki magát, aki kimegy, lehet, hogy egy-két tucat embert megbírságolnak és az pont ő lesz – mondta a politológus. Viszont, az idei Pride lehet a példája annak, hogy a jogainkért való kiállás, illetve annak számossága lehet a legjobb védekezés azok csorbításával szemben – tette hozzá Lakner.
Bármelyik társadalmi csoportnak joga van arra, hogy együtt ünnepeljen illetve, hogy megmutassa magát és persze bárki rosszul éli meg ebben az országban, amikor éppen egy olyan réteg kerül a kormányzati propaganda figyelmébe, amelyhez kötődik vagy amelynek a tagja, az LMBTQ-közösségek pedig már hosszú évek óta "élvezhetik" ezt az érdeklődést. Ugyanakkor, a kutatásokból rendre az derül ki, hogy a kormányzati propaganda ellenére a többség inkább elfogadó és egyre nagyobb arányban. Ebből látszik, hogy a hatalom nem tud minden kulturális hatást elzárni, amelyekre igenis van fogékonyság, valószínűleg, mert a melegeknek is van édesanyja, nagypapája, testvérei, barátaik, és persze van egy csomó felhalmozódó tapasztalat arról, hogy nem is annyira mások az LMBTQ-közösség tagjai, azáltal, hogy nap mint nap érintkeznek velük az emberek – mondta Lakner.
A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg.
(Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a beszélgetés meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
2025. június 26., csütörtök 8:45
Riporter: Herskovits Eszter és Selmeci János
