Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót
A lényeg

Az Amnesty International 124 ezer aláírással kéri a rendőrséget, hogy ne oszlassák fel a Pride-ot

25/06/2025 15:04

| Szerző: Klubrádió

Argentínától Új-Zélandig több mint 124 ezer ember csatlakozott az Amnesty International akciójához, amelynek célja, hogy a rendőrség biztosítson szabad utat a szombati Budapest Pride-nak, "miután a parlament kormánypárti többsége tavasszal jogsértő módon korlátozta mindannyiunk békés gyülekezéshez való jogát" – olvasható a civil szervezet honlapján megjelent közleményben.

Mint írják, a kezdeményezéshez csatlakozók több mint 124 ezer aláírást és levelet juttattak el a magyar hatóságnak, hogy az biztosítsa a Budapest Pride zavartalan, biztonságos és békés megtartását. Az akcióban az Amnesty International 27 szekciója vett részt – tették hozzá.

Közölték: Magyarországról több mint 11 ezer ember írta alá a petíciót, amelyet szerda reggel Vig Dávid, az Amnesty International Magyarország igazgatója és Mihály Eszter, a szervezet LMBTQ-jogokkal foglalkozó szakértője adott át a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak.

„A kormány évek óta igyekszik megbélyegezni és jogsértő törvényekkel ellehetetleníteni a szexuális és nemi kisebbségek, illetve a jogegyenlőségért kiálló szervezetek és emberek életét. A békés gyülekezéshez való jogunk jogsértő korlátozása ennek a folyamatnak a legújabb fejezete. Mi továbbra is minden eszközzel küzdünk azokért, akik egy nyitottabb, szabadabb és egyenlőbb Magyarországon akarnak élni, és természetesen ott leszünk az idei Budapest Pride-on is” – mondta Vig Dávid.

Eközben: Tuzson Bence igazságügyi miniszter levélben értesített több nagykövetséget, hogy figyelmeztessék kollégáikat: a Pride be van tiltva. A tárcavezető levelében azt írja, a helyzet egyértelmű, aki ellátogat a betiltott rendezvényre, szabálysértést követ el. A külföldi képviseletek diplomatái diplomáciai védettséget élveznek, ez azonban a nagykövetségek magyar állampolgárságú dolgozóira természetesen nem vonatkozik. Tuzson egy nappal korábban azt is közölte, hogy megtiltott rendezvény szervezése, vagy a részvételre felhívás bűncselekménynek minősül, ami egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, és ezt Karácsony Gergelyre is értette.

(kiemelt kép: Amnesty.hu)