„Zajlik
Reggeli gyors

Ki áll majd így katonának?

23/11/2023 15:30

| Szerző: Klubrádió/Vikár Anna

A 12. alkotmánymódosítás egy olyan folyamat része, amiben a bajokat úgy próbálja kezelni a kormány, hogy beáldozzák a katonák alapvető jogainak egy részét – véli Szekeres Imre, az MSZP politikusa, korábbi honvédelmi miniszter. A probléma az, hogy a haderőfejlesztéshez nem elég megvenni a vasat, magas képzettségű, felkészült, motivált katonák is kellenek. Egy út van, vonzóvá kell tenni a pályát – mondta a Reggeli gyorsban.

2023. november 23. Reggeli gyors - részlet 23.11.23. Szekeres Imre
10:39
00:00
Változásokat hozna a honvédségnél a 12. alkotmánymódosítás, amit Semjén Zsolt nyújtott be kedden este az országgyűlésnek. A lényege, hogy a hivatásos katonák jogállását – és az azzal összefüggő jogaikat és kötelezettségeiket – érintő ügyekben ezentúl nem kell megkérdezni a parlamentet, törvénykezés helyett elég lesz ha a honvédelmi miniszter rendeletben dönt. Emellett a „Magyar Honvédség hivatásos állományú tagja jogállásával összefüggésben szakszervezet nem alakulhat és tevékenykedhet” – derül ki a módosító szövegéből.

1848 óta az országgyűlés dönt a honvédséggel kapcsolatos minden lényeges kérdésben – hívta fel a figyelmet a Reggeli gyorsban Szekeres Imre, az MSZP politikusa, aki 2006 és 2010 között volt honvédelmi miniszter. Ami az érdekképviseletet illeti: a strasbourgi bíróságon 2014-ben egy precedens értékű ítélet kimondta, hogy minden uniós tagállam katonájának joga van szakszervezetet alapítani. Ha itthon nem is, a nemzetközi porondon ezt biztosan szóvá teszik majd – mondta a korábbi miniszter. 

Koronavírus - Németh Szilárd: a Magyar Honvédség a legbizto
 
 Katonák a Petőfi Laktanyában a Vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárnál 2020. május 13-án. 
 
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
 
 

Az a baj, hogy kevés a katona és annak érdekében, hogy a kitűzött feladatokat el tudják végezni úgy tűnik, szinte minden alapvető jogot beáldoznak. Nemcsak a szakszervezetről van szó és nem ezzel a módosítással kezdődött a folyamat – mutatott rá Szekeres. Korábban a katonai hivatás választásával kiszámítható életpálya, bizonyos garanciák jártak együtt, mára viszont a vezérkari főnök dönthet például arról, hogy ki mikor mehet szabadságra, mekkora a fizetése vagy épp milyen előléptetést kaphat. Ezek után még kevesebben mennek majd katonának – mondta a volt honvédelmi miniszter.

A haderőfejlesztéshez nem elég vasakat venni, magas képzettségű, felkészült, motivált katonák kellenek. Olyan tüzérségi eszközöket, páncélos járműveket venne meg a kormány, amelyeknek a kezeléséhez több éves képzés kell – mondta Szekeres. A megrendeléseket nagyon drága lenne lemondani, a korábbi miniszter szerint egy út van: vonzóvá kell tenni a pályát.

A NATO ráadásul arról döntött, hogy létre kell hozni nyolc gyorsreagálású, több nemzetiségből összeálló dandár-szintű egységet, a Baltikumtól a Fekete-tengerig. Ez óriási lehetőség lenne Magyarországnak, kulcsszerepet játszhatnánk benne, ha ebbe az irányba menne a fejlesztés, a képzés és a toborzás, hiszen a szövetség megteremtené a szükséges feltételeket – véli a volt miniszter. A NATO természetesen nem kényszeríthet minket, de ha látják majd milyen úton halad a fejlesztés, az a Magyar Honvédség nemzetközi leértékelődéséhez vezethet – mondta Szekeres. 

A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg.

Reggeli gyors/interjú Szekeres Imrével
2023. november 23. csütörtök, 8:33
Riporter: Herskovits Eszter és Selmeci János