„Zajlik
A lényeg

Hadgyakorlatot tervez a honvédség az ország nyolc pontján novemberben

19/09/2023 11:52

| Szerző: Klubrádió

Évtizedek óta nem látott hadgyakorlat lesz Magyarország nyolc pontján novemberben – erről a vezérkari főnök beszélt a Magyar Nemzetnek.

Böröndi Gábor szavai alapján a művelet volumenében a déli határkerítés megépítéséhez, valamint a határvédelmi feladatok átszervezéséhez hasonlítható. Mint elmondta, annak a két korábbi gyakorlatnak a tanulságaira épül, amelyeken keresztül már megnézték "a törzsek, katonák felkészültségét, reagálóképességét".

A tervezett gyakorlatnál nemcsak katonai manővereket fognak végrehajtani, hanem felmérik azt is, hogy a Magyar Honvédség és a civil közigazgatás miként tud együttműködni – derült ki a Magyar Nemzetnek adott interjúból.